A vesu, vesikalács a nehéz fizikai munkát végző parasztság és a legelőkön élő pusztai pásztor ember sült tésztája volt.
A XVI. Nagykőrösi Arany Napokon
vesut a Nagykőrösi Toldi Élelmiszeripari Szakközépiskola cukrász és pék tanulói készítettek. A tésztába töltelékként lilahagyma, paradicsom és tejföl került.
Vesu: tésztamaradékból (kenyér- vagy kalácstészta) vese
alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a
sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu középbarna színű, matt héjú, jól lazított, apró lyukacsos
bélzetű, közepén a megolvadt zsírtól üreges, kissé szétnyíló, maréknyi
(10- l5 dkg) nagyságú, vese alakú termék.
Egyszerű összetétele és a hagyományőrző pásztorkultúrához való
kapcsolódása alapján feltételezhető, hogy már a XVIII. században
általánosan fogyasztott kalácsféle volt. Lehetne akár az első
kalácsféle is, amit a magyarok kezdtek sütni, és finnugor (nem szláv)
eredetű, saját nyelvükön jelöltek. A vesu, vesi (kalács) terminológiák
a XX. század végére visszaszorultak, tájjellegűvé váltak.
Az emlékezet szerint vesu, vesikalács név alatt nem árusítottak
cipókalácsokat még a híres debreceni vásárokon, piacokon sem. A pékipar
sem karolta fel gyártását. Története során meg maradt a paraszti
konyha sült tésztájának. Idős asszonyok saját családjuknak a mai napig
elkészítik hétvégére. A sütés napján el is fogyasztják, bár 2-3 napig
is megőrzi ízét, állagát különösebb tárolási feltételek nélkül.
Felhasználás Jellegzetes, kenyérsütés napján fogyasztott, laktató
sütemény. Frissen a legízletesebb. Kiegészítő étkezéshez aludttej vagy
bor kíséretében is fogyasztják.
Magyar Pékszövetség
"Kenyér, vagy kalácstészta tésztamaradékából vese alakra formázott,
sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben
megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu alapja a kenyértészta, míg a vesikalács kalácstésztából készül."
Változatok:
vesikalács, vesekalács
Történet:
A vesu, vesikalács a legegyszerűbb kalácstípushoz, azaz a cipókalácshoz
tartozik. Lényege, hogy a nyers állapotban ökölnyi nagyságúra becipózott
kelt kalács- kenyértészta közepébe kávéskanálnyi zsírt és esetenként
fahéjat tesznek, erre ráhajtják a tészta egyik végét. Így veséhez
hasonlítható formát nyernek. A kalács kisütve kissé szétnyíló maroknyi
nagyságú sült tészta, amit egy személy egy evéssel el tud fogyasztani.
Íze inkább édeskés, mint sós. Leggyakrabban csak magában fogyasztották.
Illik aludttejhez, tejeskávéhoz és borhoz is. Laktató étel. A vesu,
vesikalács a nehéz fizikai munkát végző parasztság és a legelőkön élő
pusztai pásztor ember sült tésztája volt.
A kutatások alapján az biztosnak látszik, hogy a 19. század második
felében már paraszti háztartásokban gyakran sütötték. A családnak
vasárnapokra, a segítőknek a kalákában végzett munkák idejére
készítették. A pásztoroknak a nagy ünnepek alkalmával, a jószágszemléhez
kapcsolódva, a kántáló gyerekeknek karácsonyra ajándékozták. Az év nagy
részét legelőkön tartózkodó hortobágyi pásztoroknak még ma is a
legkedvesebb ajándék, amit az állatok gazdájától kap.
Az emlékezet szerint vesu, vesikalács név alatt nem árusítottak
cipókalácsokat még a híres debreceni vásárokon, piacokon sem. A pékipar
sem karolta fel gyártását. Története során megmaradt a paraszti konyha
sült tésztájának.
Felhasználás:
Jellegzetes, kenyérsütés napján fogyasztott, laktató sütemény. Frissen a legízletesebb.
Szakmai fogások:
A vesu általában a kenyérkészítéskor megmaradt tésztából, a vesikalács
néha - jelesebb ünnepek körül - maradék kalácstésztából készül. A
maradékból öklömnyi darabokat csípnek ki. A gömbölyített, pihentetett
tésztát ellapítják, egy kanál zsírt tesznek a közepére, olykor fahéjjal
is meghintik, és félbe hajtva kelesztetik, majd kemencében megsütik. A
sütés során a zsírt a tészta magába szívja, és az összehajtás mentén
kicsit szét is nyílik, ettől bélzet zamatosabbá válik, a szélek
ropogósra sülnek.
Magyar Pékek Fejedelmi Rendje