2011/10/23

Fokhagymás cukkini leves

Hozzávalók:
2 vékony cukkini
1 csomó zöldhagyma zöldjével együtt
1 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 teáskanál vegeta
1 húsleveskocka
2 dl tejföl (én kefirt használok)
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
1 késhegynyi őrölt fehér bors

A cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, majd vékony karikákra aprítjuk. A felforrósított olajon üvegesre pirítjuk, ezután felöntjük 1 liter vízzel. Beletesszük a húsleveskockát és a vegetát, majd a fehér borssal fűszerezzük. Befedve felforraljuk, és 5 percig főzzük. Közben a tejfölt, fél dl vizet és a lisztet simára keverjük, a petrezselyemzöldet valamint a zöldhagyma szárát megmossuk, és nagyon finomra összevágjuk. A hagyma fehér részét vékonyka karikákra aprítjuk. A forrásban lévő levet a tejfölös liszttel behabarjuk, és kevergetve legalább 5 percig forraljuk. Ezután belekeverjük a hagymakarikákat, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint a zöldfűszereket. Éppen csak egyet forralunk rajta, máris befedjük, és a tűzről félrehúzzuk.

Pirított kenyérkockával, sajtos pirítós kenyérrel, esetleg reszelt sajttal kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése