2024/06/18

Máglyarakás

Hozzávalók: (1 nagy tepsihez) 8 közepes alma, 3-4 db kisebb fonott kalács, 4 tojás, 35 dkg porcukor, 1 kocka (25 dkg) Ráma margarin, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 1 liter tej, 1 kis üveg baracklekvár, 3-4 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál őrölt fahéj, mazsola

Az almákat meghámozzuk, szeletekre vágjuk, egy nagyobb serpenyőbe rakjuk. Ráteszünk húsz deka margarint, őrölt fahéjjal megszórjuk és nem túl puhára pároljuk. Ha savanyú az alma, kevés cukrot is tehetünk hozzá, mikor pároljuk.

A kalácsokat vékony szeletekre vágjuk. A tejet a vaníliás cukorral felforraljuk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 20 deka porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a meleg tejet.

A tepsit kikenjük a maradék 5 deka margarinnal és zsemlemorzsával megszórjuk. A tojásos masszában megmártjuk a kalács szeleteket, de vigyázzunk, ne áztassuk túl. Sorban, egymás mellé lerakjuk a tepsi aljára. Megrakjuk párolt almával, megszórjuk mazsolával és a megmaradt, tejben megforgatott kalácsokkal befedjük. Addig rétegezzük, míg tart a hozzávalókból. Ha maradt ki a tojásos tejből, azt még rálocsoljuk.

Hat evőkanál barack lekvárt egy deci vízzel elkeverünk, ezt a tészta tetejére kenjük, előmelegített sütőben kb 25-30 percig sütjük.

Közben a tojások fehérjét 15 deka porcukorral és pár evőkanál baracklekvárral habbá verjük, és a sütőből kivett tészta tetejére simítjuk. 5-10 percre még visszatoljuk a forró sütőbe, hogy megpiruljon a hab is. Elzárjuk a gázt, majd kinyitjuk a sütőajtót, de a tepsit bent hagyjuk, így hűtjük ki, hogy a hab ne essen össze a tetején.

Kockákra vágva kínáljuk.

Kalács helyett kifli, zsemle vagy akár kenyér is jó. A máglyarakáshoz is inkább maradék, szikkadt péksüteményt (kenyeret) használjunk, ugyanúgy, mint a mákosgubához. 





Meggyes (gyümölcsös) joghurtos kevert, nagyon finom puha a tésztája

Mérce a joghurtos pohár

Hozzávalók

2 kis pohár  joghurt (150 vagy 175 gr-os)

2 joghurtos pohár kristálycukor 

1 joghurtos pohár olaj

3 joghurtos pohár liszt 

3 egész tojás

1 tasak sütőport

ízlés szerint vaníliás cukor, őrölt fahéj, reszelt citromhéj


Elkészítése:

A hozzávalókat összekeverjük. Jobb inkább habverővel keverni, mert levegősebb, könnyebb lesz a tészta, magasabb a sütemény. Ha robotgéppel keverjük ki, kényelmesebb, de szalonnásabb lesz a tészta. Zsírozott vagy olajozott és liszttel megszórt tepsibe öntjük a masszát és magozott meggyet teszünk rá. Lehet friss, fagyasztott, vagy befőtt is a meggy. 190-200 fokon sütjük 40×30-as tepsiben és amikor kihűlt akkor ízlés szerint porcukorral is megszórhatjuk.

A joghurt mindegy, hogy natur vagy gyümölcsös. Meggy helyett más gyümölccsel is finom lesz a sütink.

Én most 2 db 125 gr-os epres gyümölcs joghurtot, 1 kicsi, banános gyerek joghurtot és 1/3 csomag fagyasztott áfonyát tettem bele. A liszt: 2 pohár sima és 1 pohár rétes. Cukorból másfél pohár elég volt bele, így is finom lett. Tepsi mérete 25x35cm.




Húsmentes reggeli, ebéd vagy vacsora

 



az eredeti ételfotó és recept forrása 

2024/06/17

Frankfurti leves

Hozzávalók:

egy kisebb fej kelkáposzta

2 db sárgarépa

25 dkg burgonya

1 kis fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

2 evőkanál olaj

1 púpozott evőkanál liszt

2 pár frankfurti virsli

1 db húsleveskocka

köménymag ízlés szerint

pirospaprika


Elkészítése: az olajon a liszttel meg a reszelt vöröshagymával készítsünk rántást (kipattogtathatunk benne egy kevés köménymagot is), szórjuk meg pirospaprikával, engedjük fel 1,5-2 liter vízzel. Rakjuk bele a kitorzsázott, vékony laskára vágott kelkáposztát, a megtisztított, karikára vágott vagy nagylyukú reszelőn lereszelt sárgarépát és a felkockázott krumplit. Ízesítsük sóval, borssal, őrölt köménnyel, fokhagymával, húsleves kockával. Lefedve főzzük puhára. A végén a karikára vágott virslit is adjuk hozzá és két-három perces forralás után tálalhatjuk. Aki szereti, tejföllel gazdagíthatja.






2024/06/07

Diós kosárka és linzer

Lakodalmas diós kosárka

hozzávalók kb 60 db-hoz

tészta:

50 dkg liszt

1 csipetnyi só

1 sütőpor

1 margarin

10 dkg porcukor

5 tojás sárgája

2 evőkanál tejföl

A hozzávalókból linzertésztát gyúrunk, fél órát hűvös helyen pihentetjük. Kinyújtjuk, kerek kiszúróval kiszaggatjuk, kibéleljük vele a kosárkákat. Ha nincs kasárka formánk, akkor cakkos szélű (virágforma) kiszúróval szaggatjuk ki és muffinsütő tepsibe rakjuk.

Töltelék: az 5 tojásfehérjét habbá verjük 30 dkg porcukorral, majd hozzá keverünk 30 dkg darált diót

A tésztával bélelt formákba teszünk egy-egy kiskanál meggy vagy barack lekvárt, arra egy kanál diós habot. Ne rakjuk tele, mert úgyis megemelkedik sülés közben. Sütőben világosra sütjük, kb 15-20perc alatt. 

***

Linzer

hozzávalók:

60 dkg liszt

1 csipetnyi só

1 tasak sütőpor

20 dkg porcukor

1 tasak vaníliás cukor

2 narancs reszelt héja

40 dkg vaj vagy Rama margarin

2 tojássárgája

Elkészítés:

Száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a vajat és a tojássárgáját. Összegyúrjuk és 1-2órát hűtőben pihentetjük. Fele tésztát kerek, felét lyukas, virágforma kiszúróval kiszaggatjuk. A lyukas korongokat felvert tojásfehérjével lekenjük és vagdalt dióba mártjuk. A tésztakorongokat pár perc alatt világos színűre sütjük. Ha kihűltek, a teli korongokra egy-egy kanálka ízlés szerinti lekvárt teszünk és rárakjuk a diós tetejű virágformát. 




2024/06/04

Diós-kókuszos répatorta szelet

Hozzávalók:

22 dkg liszt

fél tasak sütőpor

15 dkg cukor

6 dkg darált dió 

5 dkg kókuszreszelék

2 teáskanál őrölt fahéj

3 nagy (kb 20-25 dkg) répa lereszelve (lehet több is, elbírja a sütemény)

3 tojás

1,5 dl étolaj

1 tasak (10 dkg) mazsola + 4-5 evőkanál narancslé

(kb 3 evőkanál víz, ha mazsolát nem teszünk a tésztába)


Elkészítése:

A tojást, olajat, cukrot robotgéppel összedolgozzuk, utána adjuk hozzá a sütőporos, fahéjas lisztet,  majd a darált diót, a kókuszt és a lereszelt répát. Pár evőkanál narancslében felhőzünk egy kis tasak mazsolát és utoljára ezt is hozzákeverjük a tésztához (ebben az esetben a tésztába nem kell víz, csak ha túl száraznak érezzük). Jól kikeverjük. Közepes méretű (25x35 cm-es), sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és 200 fokon kb 40 percig sütjük.

Ha kihűlt a tészta, a tetejére 50 dkg mascarpone, ízlés szerint 5-10 dkg porcukor és 1-2 tasak bourbon vaníliás cukor keverékéből készült mascarpone krémet kenünk.

Süthetjük muffin formákba adagolva is.




2024/06/03

Sajtos burgonyakrémleves

Egy nagyobb krumplit megfõzünk, majd áttörjük. Hozzáadunk 5 dkg vajat, 5 dkg reszelt sajtot (jobb ízű, ha füstölt), egy kevés sót és annyi lisztet, hogy sűrű péppé tudjuk fõzni. Folytonos kavarás közben felöntjük húsleves lével (pl. húsleves kockából készítettel). Pirított kenyérkockával vagy levesgyönggyel tálaljuk.



Meggyes-kókuszos kevert

 Hozzávalók a tésztához:

45 dkg liszt

fél tasak sütőpor 

20 dkg cukor

10 dkg kókuszreszelék

fél dl olaj

fél citrom leve

1 tojás

4 dl tej 

+

25 dkg magozott friss meggy vagy cseresznye (szezonon kívül fagyasztott vagy befőtt)

10 dkg csokoládé (sütésálló csokicsepp vagy apróra tört, maradék, pl mikulás, nyúl csoki)


A tészta hozzávalóit egy nagyobb tálban spatulával vagy habverővel összekeverjük. A tejet 3-4 adagban öntsük a masszához. Végül belekeverjük a meggyet és a csokokádét is. Sütőpapírral bélelt, 25x35 cm-es tepsibe simítjuk a tésztát. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb 40-45 percig sütjük (sütő függő, lényeg, hogy a tészta már ne ragadjon a beleszúrt fogpiszlálóra). Ha kész, kicsit hűtjük, majd sütőpapírral együtt egy tálcára borítjuk, a papírt lehúzzuk róla, vágódeszkát rátéve átfordítjuk, majd szeleteljük. Ízlés szerint porcukorral megszórva kínáljuk.



2024/05/31

Édes csalamádé

Hozzávalók:

2kg fejeskáposzta

2kg uborka

1 kg hagyma

1 kg paprika (legyen benne zöld, piros, narancs színű is, úgy színesebb, mutatósabb lesz a csalamádé)

fél kg sárgarépa (elhagyható, de finom és színesebb, mutatósabb lesz tőle a csalamádé)

fél kg karfiol (elhagyható

3dl 20%ecet (10%-os is elég lehet)

2 és fél evőkanál só

1kg cukor (ízlés szerint kevesebb)

1 mokkáskanál nátrium benzonát

1 mokkáskanál borkén


Elkészítése: mindent zöldséget legyalulunk, karikára vágunk (a karfiolt apróbb rózsákra szedjük), egy nagy műanyag vagy zománcos edényben a fűszerekkel összekeverjük és a saját levében hagyjuk állni egy napig, közben párszor átkeverjük. A 24 óra elteltével üvegbe rakjuk, lezárjuk, mehet a spájz/kamra polcra. Frissen is fogyasztható, de télire is elálló, jó édes csalamádé. 



2024/05/30

Zöld spárga tojással és sajttal airfryerben

Hozzávalók 2 adaghoz: egy csomag zöldspárga, 4 tojás 10 dkg feta sajt, 10 dkg bazsalikomos-aszalt paradicsomos sajt, só és bors 

A spárga fás végét levágtam, alaposan megmostam. Sós forrásban lévő vízbe raktam, miután újra felfort, leszűrtem (ha zsenge a spárga, ez elég, ha keményebb, érdemes puhábbra főzni). Elosztottam 2 szilikon sütőformába, apró vajdarabkákat raktam rá, ráütöttem 2-2 tojást, rászórtam vegyesen a fele-fele sajtot és az airfryerben 195 fokon 10 percig sütöttem. Nagyon finom lett!

A eredeti recept ez volt: Vágd le a spárgáról a fás végeit, majd helyezd a spárgát sütőpapírra a légsütőbe. Óvatosan tegyünk a spárgára 4 tojást, majd sózzuk, borsozzuk. A pásztorsajtot kockákra vágjuk, és a tojásokra rakjuk. Az Airfryerben kb 15-20 percig sütjük (modelltől függően) 195 fokon (Fitness 5 recept)

Saját tapasztalat: a fenti sütési idő csak igazán zsenge spárgánál jó, de 15-20 perc alatt a tojás már nagyon kemény lesz. A spárgát érdemesebb előre majdnem készre párolni és úgy rakni az airfryerbe, rá tojás és sajt, 10 perc sütés 195 fokon, akkor pont jó lesz.






Kőrösi rakott rétes / Kőrösi ezerjó rétes

Most találtam/olvastam egy 2015-ös facebook bejegyzésben, hogy by Margó mennyire kedvelte az azóta, a 2017-es Kőrösi Möggyfesztiválon   "Nagykőrös Város díjnyertes meggyes sütije" kitüntető címet nyert  "Körösi ezerjó rétes"-emet.

"Imádat........ tökéletes rétegek, alma, mák, túró, meggy!!!! :)))
Tökéletes, igazi ünnepi sütemény! ❤
Ezer hála és köszönet a receptért, ami innen származik:
http://agnesszakacskonyve.blogspot.hu/2012/11/4-izu-rakott-retes.html"



 Köszönöm kedves Margó! ez a legnagyobb elismerés                                                                                        ❤





Mit főzzek ma? Receptek, ötletek, heti étlap

Van egy kis gyűjteményem:  bevált receptek, ötletek, heti étlap változatok

Sajtbundás hús: tetszőleges hús szeleteket kiklopfolva, fűszerezve lisztbe, tojásba, reszelt sajtba forgatni, tepsire sütőpapír és bele a hússzeleteket, majd sütőbe vele. Köretnek krumplipüré, rizs, rizi-bizi. A hús típusától függ a sütési idő, egy vékony csirkemell max. 45 perc alatt szépen átsül.

***

Zöldséges pulykaragu: fűszerezett, kockázott pulyka combhús hagymával, sütve/párolva, hozzá zöldborsó, kukorica, paprika, paradicsom. Liszttel, töröttpaprikával vagy tejfölös habarással sűrítjük, rizzsel, tésztával tálaljuk.

***

Zöldséges csirkemell

Kis olajon párolok felcsíkozott csirkemellet, hozzá cukkinit, lila hagymát és kaliforniai paprikát (több színűt). Fűszer só, bors, vegeta, piros arany, ízlés szerint. Kicsit zsírjára sütöm. Rizzsel / sült krumplival tálalom.

***

Brokkolis, gombás rizs / zöldséges rizs

1 kisebb fej hagymát felkockázok, 1 szál sárgarépát kis kockákra vágok. 5 dkg vajat felolvasztok, rá a hagyma és a répa, 2 percig sütöm/párolom. 20 dkg gombát felszeletelek, a répához adom és 2 percig együtt sütöm/párolom. 10 dkg brokkolit kisebb rózsákra szedek, hozzákeverem a gombás répához és további 2 percig sütöm/párolom. 30 dkg átöblített rizst teszek a zöldségekhez, felöntöm 4,5 dl húsleves vagy zöldség lével, összekeverem és kb 15 percig főzöm közepes hőfokon. Ha kész, tálalom.

***

Brokkolis tészta: megfőzöd a brokkolit, lepirítod a hagymát, fokhagymát, öntessz rá tejszínt, beleteszed a megfőtt brokkolit. A brokkoli vizében megfőzöd a tésztát, összekevered a szósszal, sózod, borsozod. A végén tehetsz rá reszelt sajtot.

***

Töltött kelkáposzta 

Kelkáposztát fasírthússal tölteni, felgöngyölni, tepsibe egymás mellé rakni, sajtos, tojásos tejföllel leönteni, fólia alatt megsütni, végül kicsit megpirítani fólia nélkül. Lehet pár szelet bacon szalonnát is rakni rá.

***

Bőrös malac sült, egészben sült fokhagyma, párolt káposzta, krumplipüré.

***

Sertés pörkölt lecsós tésztával. 

Lecsót főzünk. Szélesmetélt tésztát kifőzzük. Kettőt összekeverjük, pörkölthöz köretként fogyasztjuk.

***

Mediterrán csirkemell

Csíkokra vágott csirkemellet olasz fűszerkeverékkel (vagy só, bors, oregánó, bazsalikom, fokhagyma), olivaolajjal átforgatunk, tepsibe rakjuk, rá paradicsom gerezdek (2-be vágott, jó maréknyi koktél paradicsom), 2 csomag mini mozzarella sajt, só, bor és sütés 180 fokon 25-30 percig.

***

Tejszínes csirkemell tócsnival, gazdagon

Fél kg (2db) csirkemellet felkockázunk, megsózzuk, olajjal kikent tepsibe tesszük. 

2 tojást, 1 dl tejszínt, olasz fűszer keveréket, paprikát, oregánót, bazsalikomot, fokhagymát adunk hozzá, kikeverjük. 3 dkg parmezánt reszelünk bele. Csirkemellre öntjük. Beboritjuk paradicsom szeletekkel, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. 200 fokon 20 percig sütjük. 

3 krumplit lereszelünk, vízben átmossuk, kinyomkodjuk. Adunk hozzá 1 tojást, sót, borsot, 1 kis fej felapritott lilahagymát, 3 evőkanál lisztet. Serpenyőbe kevés olajat öntünk, 4 nagyobb vagy 6 kisebb adagban belehalmozzuk a krumplis masszát, kicsit lelapitjuk és födő alatt sütjük. Ha kész az egyik oldala, megforditjuk. Mindegyikre teszünk egy kis reszelt sajtot ,1-1 szelet paradicsomot, apróra vágott zöldhagymát, megint egy kis reszelt sajtot, só, bors, olasz fűszer és födő alatt megsütjük. 

A tejszínes csirkemellhez köretként fogyasztjuk. A kész csirkemellet is szórjuk meg egy kis sajttal.

***

Tarhonyás hús

Hozzávalók a pörkölthöz: 60 dkg sertés comb vagy lapocka felkockázva, 2 közepes fej vöröshagyma, 1 púpos fakanál zsír, 1 púpos evőkanál őrölt paprika, másfél teáskanál só, 1 kis konzerv sűrített paradicsom (a 70 grammos)

Hozzávalók a tarhonyához: 1 fakanál zsír, 1 csomag tarhonya (fél kg), 1 csapott teáskanál só

Elkészítése: a pörkölthöz a zsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a paprikát, elkeverjük, majd rárakjuk a húst, amit kevergetve fehéredésig pirítunk/sütünk. Felengedjük annyi vízzel, ami bőven ellepi. Sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint.Közepes lángon, fedő alatt, időnként megkeverve addig főzzük, míg a hús jó puha nem lesz. 

Közben elkészítjük a tarhonyát: a zsírt felforrósítjuk, hozzáadjuk a tarhonyát, közepes lángon, folytonos keverés mellett megpirítjuk, mikor már szép aranyszínt kap, akkor felöntjük annyi vízzel, hogy kb egy ujjnyi magasan ellepje. Hozzáadunk egy teáskanál sót, borsot, összekeverjük, beborítjukés gyakori kevergetés mellett elfőzzük róla a vizet. Félre húzzuk a tűzről, beleöntjük a pörköltet, alaposan elkeverjük a tarhonyával, majd takarék lángon főzzük még. kb. 5 percig, közben folyamatosan keverjük. Ezután a tüzet elzárjuk alatta, majd fedő alatt hagyjuk 10-15 percig, hogy a szaftot magába szívja a tarhonya. Még egyszer átkeverjük.

***

Bolognai vagy chilisbab

***

Joghurtos-sajtos csirkemell 

A csirkemell szeleteket befűszerezzük. 1 doboz natur joghurtba forgatjuk, majd hűtőbe tesszük 3-4 órára. Tepsibe rakjuk, tetejére reszelt sajtot vagy mozarella szeleteket teszünk. Kb. 40 percig sütjük 170 fokon. H sok levet enged, leöntjük és még pár percre visszatesszük a sütőbe. Rizzsel vagy burgonya körettel tálaljuk.

***

Joghurtos-tojásos csirkemell

A csirkemellet kis kockákra vágjuk, egy serpenyőben, (kevés vizet hozzáadva, befűszerezve) kicsit megsütjük-megpuhítjuk, majd egy kisebb tepsibe tesszük. 1pohár  joghurtot összekeverünk néhány tojással, ráöntjük a húsra, majd megszórjuk reszelt sajttal és sütőben bb. fél órát sütjük.

***

Paradicsomos-sajtos csirkemell

A hús szeleteket fűszerezzük, tepsibe helyezzük, hámozott paradicsomszeletekkel beborítjuk. Friss bazsalikommal és reszelt sajttal megszórjuk. Kb. 40 percig sütjük 170 fokon. Ami levet enged, leönthetjük (de nem fontos, mert finom) és még pár percre visszatesszük a sütőbe.

***

Vasi pecsenye

Sertésszeleteket kiklopfolunk, besózunk. Tejbe fokhagymát törünk, borsot szórunk, és ebbe fél napra beáztatjuk a hús szeleteket. Sütés elõtt paprikás lisztbe forgatjuk a szeleteket, és bõ olajban sütjük. Krumplipüré illik hozzá.

***

Töltött gomba: nagyobb gombafejek, bele hígabb rántotta, amelyben bacon, sonka, virsli, zöldség, vagy akarmi van, kevés sajttal megszórva, és sütőben vagy airfryerben  megsütve. 

***

Tejfölös sült virsli: virslit hosszában bevágok, teszek bele kisujjnyi darab sajtot. Beteszem egy vajjal kikent tálba, leöntöm vegetával, fokhagymával stb ízesített, tojással elkevert tejföllel, a tetejére még egy kis reszelt sajt, aztán mehet a sütőbe. 

***

Saláta: mindenféle zöldből, bene kis virsli, vagy más (maradék sült) hús, és kockára vágott sajt, rá salátaöntet, vagy kis só és balzsamecet. 

***

Sajtos csirkemell: paprikás lisztbe forgatott, fűszerezett csirkemell vagy vékonyra klopfolt karaj szeletek bele a tepsibe, rá tejföl, reszelt sajt, alufóliával letakar,40 perc 180 fokon+ utána grill, hozzá krumplipüré, vagy rizs. Cirka egy óra alatt megvan.

***

Sajtos baconös tojásmuffin

Hozzávalók:

12 szelet bacon szalonna

12 szelet gépsonka, vagy bármilyen sonkás felvágott

12 tojás

15 dkg reszelt sajt

só, bors, fűszerek

A muffin sütő "fészkeit" kibéleljük 1-1 szelet bacon szalonnával úgy, hogy lehetőleg alól is fedje a formát. Ezután a szalonnás fészkekbe beleigazgatunk 1-1 szelet sonkát, majd mindegyikbe beleütünk 1-1 tojást. Sót, borsot, kevés fűszert szórunk rájuk és mindegyikre teszünk 1-1 kis kupac reszelt sajtot. Forró sütőbe téve addig sütjük, míg a tojások állaga ízlésünknek megfelelő nem lesz. Salátával, vagy bármilyen rizs/krumpli körettel nagyon finom és látványos étel. De egy gyors reggelinek vagy vacsorának is remek. Akár vendégvárónak is megfelel, hiszen előre mindent belerakhatunk a muffin formákba és csak készre kell sütni, ami már 5-10 percnél nem vesz több időt igénybe és így frissen, forrón lehet kínálni.  Receptem itt

***

Tepsis bundáskenyér 

4–5 db. tojas felverünk, hozzáadunk 3 evőkanál tejszínt, tejfölt vagy tejet. Fűszer: só, bors, egy kis fokhagymapor. Ebbe belemártjuk a kenyereket (12 szelet egy kisebb tepsihez elég). 

A kiolajozott tepsibe tesszük, mehet rá ízlés szerint sonka, sajt, lilahagyma, póréhagyma, bármi, majd megint egy sor tojásba mártott kenyér. A tetejére szórunk még egy kis reszelt sajtot és 200 fokon sütjük kb. 15 percig.

Bundáskenyér receptjeim itt

***

Zöldségbundás csirkemell

Hozzávalók

fél kg szeletelt csirkemell

Panírhoz:

3 tojás

kb. 1 dl tej vagy tejföl 

2 ek. olaj

aprított petrezselyemzöld 

fél db reszelt sárgarépa 

fél db reszelt cukkini 

10 dkg sajt

liszt

Elkészítés

3 egész tojást elkevertem sóval, borssal, kb. 1 dl tejjel/tejföllel, 2 ek. olajjal, vágott petrezselyemzölddel, reszeltem bele fél sárgarépát, fél cukkinit, 10 dkg sajtot. Annyi lisztet adtam hozzá, hogy közepesnél kicsit sűrűbb massza legyen. Szeletekre vágott, besózott csirkemellet lisztbe, majd a masszába forgattam és kisütöttem.

***

Borsós, lecsós csirkemell ragu tésztával

Zsiradékon hagyma dinsztelve, bele kész lecsó, de akár friss paprika, paradicsom. Meghintve fűszerpaprikával, rákerül a felcsíkozott csirkemell, só, őrölt bors és dinsztelődik. Picit később hozzákeverve a friss zöldborsó és végül puhára főzve. A köret tészta.

***

Töltött csirkecomb 

Hozzávalók:

8 db csirke felsőcomb

25 dkg gomba vagy csirkemáj, ízlés szerint ki mit szeret

1 db vöröshagyma

4-5 db zsemle vagy kenyér szelet

1-2 db tojás

1 csokor petrezselyem

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

1 ek majoranna

A csirkecombokat megmosom, kicsontozom, és a bőr alatti részt kicsit fellazítom – ez a legmacerásabb része az egésznek

A zsemléket (vagy kenyeret) megpirítom, utána pár percig kevés vízbe áztatom.

A gombát/csirkemájat és a hagymát felaprítom, a hagymát üvegesre pirítom, akkor rádobom a gombát/májat, és a kettőt együtt pirítom még kb 3 percig

A zsemléket kinyomkodom, hozzáadom a pirított gombát/májat a hagymával, a tojást, és megsózom, megborsozom. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet és a majorannát és mindent összekeverek.

A csirkecombok belsejét és alját megsózom, betöltöm a tölteléket a combok bőre alá és kizsírozott tepsibe teszem. Ha marad ki töltelék, a combok közé a tepsibe rakom. 

Olvasztott zsírral meglocsolom. Lehet tenni a combok tetejére egy kis füstölt szalonnát.

Légkeveréses sütőben 180 fokon kb 40 percig sütöm. Sült krumplival, rizzsel, salátával tálalom.

***

Tojásos avokádós spárga - tökéletes étel bármikorra  

Tükör vagy buggyantott tojás, párolt spárga, szeletelt avokádó, sült/grillezett gomba és paradicsom kevés olívaolajjal meglocsolva és ízlés szerint sóval, borssal meghintve. Gomba elhagyható, ha valaki nem szereti.

***

Tojásos cukkini/tök/patiszon

Hozzávalók: 1 kg Cukkini (tök vagy patiszon), 4 tojás, 2 dl tejföl, 10 dkg sajt, só, kapor, zellerzöld, vaj

Elkészítés: a megtiszított, szükség szerint kimagvalt/kibelezett cukkiniből ujjnyi szeleteket vágunk. Forró, sós vízben, 2 percig abáljuk őket, de vigyázzunk, hogy ne puhuljanak meg túlságosan, majd a vizet lecsurgatjuk róluk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belerakjuk a cukkini szeleteket és leöntjük a következő mártással: 4 tojást 2 dl tejföllel simára keverünk, sózzuk, ízesítjük vágott kaporral vagy zellerzöldjével. A tetejét bőven megszórjuk reszelt sajttal. A sütőben - grillben - addig sütjük, amíg a sajt pirulni kezd. Törött vagy ptrezselymes krumpli esetleg rizs illik hozzá.

***

Zöldséges tócsni

4 db krumpli, 1 cukkini, 1 répa lereszelve és sózva, 10 perc után jól kinyomkodva. 4 ek. liszt, 2 tojás, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 kk. fűszeres olaj. Mindent összekeverünk, kicsit állni hagyjuk majd forró olajban, kanalanként, kicsit ellapítva sütjük (vagy Airfryerben 180 fok 30 perc). 

***

Baconos csirkesaláta

Hozzávalók: fél kiló kockázott bacon. 1,2 kg csirkemell. 2 db póréhagyma és 10 tojás. Tejföl mustár és fűszer ízlés szerint. 

A kockázott bacont megpirítjuk, a pörcöt kiszedjük. A zsíron a felaprított csirkemellet sózva, borsozva megsütjük. Összekeverjük a szalonna pörccel. Adunk hozzá apróra vágott póréhagymát, felkarikázott főtt tojást. Tejfölt, majonézt, mustárt sóval, borssal, kis porcukorral kikeverünk és az egészet  összeforgatjuk. 

***

Zöldséges mozzarellás rakott csirkemell 

Tepsit kivajazni.

1. réteg főtt, karikára vágott krumpli 

2. réteg elősütött csirkemell szeletek

3. réteg párolt zöldség (répa, brokkoli, karfiol, bab, paprika, hagyma stb) + a maradék krumpli karikák 

Leönteni tojásos tejföllel, megszórni reszelt mozzarella sajttal + kirakni mozzarella sajt szeletekkel. Pirosra sütni. 

Recept itt

***

Tortilla pizza / Hamis pizza

Tepsibe rakunk egy tortilla lapot, megszórjuk elég sok nagy lyukú reszelőn lereszelt sajttal. Erre kerül a második tortilla lap. Ezt pizzaszósszal vagy ha nincs, sima paradicsom szósszal megkenjük. Megszórjuk oregánóval vagy kész olasz (pizza)fűszer keverékkel, majd ízlés szerint újra sajt következik. 

Készülhet húsos változatban is, itt a második lapot pizza szósszal lekenjük, erre kerülnek a sonka szeletek vagy ha nincs, akkor nagy lyukú reszelőn lereszelt párizsi és arra a sajt (reszelt vagy szeletelt, ízlés szerint).

Az eredeti recept szerint mozzarella sajtot kellene használni, de jó bármilyen, edami, trappista, vagy akár növényi pizzafeltét, ami éppen van.

***

"Pizza" tortilla lapból airfryerben 

1 tortilla lap, (vagy 2 és közte reszelt sajt) megkenve sós-fokhagymás tejföllel, apróra vágott lilahagyma,szalámi karikák rá sajt! 10 perc 200 fokon, hamar kész és nagyon finom!

***

Tortilla "torta"

Tortaformába tortilla lap, rá egy kis zacskó fagyasztott/friss paraj/spenót levél, arra egy doboz aprított halkonzerv, arra pár lilahagyma karika. Néhány tojást ráütünk egészben, meglocsoljuk egy kis olíva olajjal, ízlés szerint fűszerezzük, megszórjuk egy jó nagy marék reszelt sajttal és megsütjük. Tortakarikát levesszük, a lepényt 4 szeletre vágva tálaljuk. 

***

Gombás, sajtos csirkemell

Egy tálba beletettem egy fej apróra vágott vöröshagymát egy tojást egy kis doboz tejfölt,egy konzerv vágott csiperkegombát és reszelt sajtot. Fűszereztem pici sóval és feherborssal. Mindegyik szelet csirkemellre tettem egy kocka sajtot és jól szétnyomkodtam rajtuk egy villával. Ezután a gombás masszából tettem a húsokra és 180 fokon 15 percig sütöttem. Az arányoknál a gomba és a reszeltsajt aránya szabadon választott. Aki gombásan szereti az több gombát rakjon bele aki sajtosabban az több sajtot tegyen bele. És lehet normál csiperkegombával is csinálni. A lényeg, hogy egy elég sűrű nem folyós massza legyen. Én variáltam is picit mert sonkás kockasajttal kentem be a húsokat és a masszába tettem még chili paprikát is. https://www.facebook.com/share/r/BDnVu4QvJm5w8YhY/

***

Babos tészta 

Amíg a tészta (kb negyed kiló) kifő, addig pont meglesz a többi része is. Kell szikkadt kenyér (ízlés szerint, kb 4 szelet), lereszelve nagylyukú almareszelőn (vagy aprítóban kicsit megpörgetve, hogy jó morzsás legyen, de ne panírozáshoz). Kell még bablevesből kihalászott bab (vagy konzerv), kell tejföl (kb 3 dl), paprika (csípős). Amíg a tészta fő, a reszelt kenyeret kevergetve meg kell pirítani egy hatalmas serpenyőben. Ha megpirult, mehet rá a bab, a tejföl és a paprika. Ősszekever. Kifőtt tésztát hozzákever. 

facebookon talált recept

***

Csirkemell saláta

25 dkg csirkemellet megfőzünk húslevesnek 25-30 dkg vegyes zöldséggel. Miután kihűlt a főtt zöldség és a hús is, felkockázzuk. 2 dl majonézhez adunk 2 dl kefirt, sóval, borssal ízesítjük és 3 almát belekockázunk. Rakunk bele 2 ecetes uborkát, majd a zöldséget és a húst. Összekeverjük és pár órát hűtőben állni hagyjuk.

***

Csirkemell őzgerincben 

50 dkg csirkemell felkockázva

pár ek tejföl

kb 30 dkg reszelt sajt

1-2 felvert tojás

fél ek liszt

petrezselyemzöld apróra vágva

Só, bors, delikát, kis fokhagyma ízlés szerint 

Kibéleljük a formát baconnel, belekanalazzuk a masszát. Sütőben 170 fokon kb 35 p majd 180 fokon még további 35 perc. Utána kiborítjuk a formából és pirulásig sütjük. Kuglóf formában is süthető, csirke és pulykamellel vegyesen, közepében aszalt szilvával. Köret majonézes krumplisaláta . 

***

Tejszínes sonkás rakott csirkemell 

Hozzávalók egy kb 25*30 cm-es tepsihez:

Hozzávalók 

kb 1,5 kg csirkemell

2-3 kis doboz (vagy egy nagy) főzőtejszín vagy tejföl

1-2 tojás 

1 púpos ek liszt

kb 40 dkg bacon

kb 30 dkg sajt reszelve (lehet egy része füstölt is)

só, bors, fokhagyma vagy szerecsendió ízlés szerint

étolaj

6-8 szelet csemege sonka

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk, majd kevés olajon mindkét oldalára kérget sütünk.

A tejszínben elkeverjük a tojást és a lisztet, majd ízlés szerint adunk hozzá sót, borsot és fokhagymát vagy szerecsendiót.

A tepsi aljára bacont teszünk, majd megöntözzük a tejszínes keverék 1/3-ával, majd kirakjuk egy sor hússal, rátesszük a sonkát, majd megszórjuk a sajt felét. Újabb tejszínes locsolás (ne öntsük rá az egészet), majd kitesszük a maradék hússal és a hús tetejére újabb sor bacont terítünk, majd rálocsoljuk a tejszínes keveréket és rászórjuk a maradék sajtot.

190 fokon, alufóliával lefedve kb 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve újabb 10 percig vagy, amíg a sajt rá nem pirul. Kihűlve szeleteljük.

recept itt

***

Hentestokány 

Füstölt kolozsvári szalonna kockára vágva, lesütve, bele a hagyma, fokhagyma. Aztán mehet bele a csíkokra vágott hús (tarja a legjobb) és valamilyen sonka/sonkás felvágott, só, bors, paradicsom püré. Ha már puha a hús, a végén mehet bele a csíkokra vágott savanyú uborka, amivel még kb 5 percig főzzük. Mehet bele még egy kis petrezselyem, de nem fontos. Sült krumplival, rizzsel, tarhonyával vagy tésztával is finom. 

***

Klasszikus hentestokány  

Hozzávalók: 

60 dkg sertéstarja

10 dkg szalonna

1 ek olaj

1 fej vöröshagyma

2 ek sűrített paradicsom

2 gerezd fokhagyma

frissen őrölt bors

10 dkg csemegeuborka

2 ek petrezselyemzöld  

A sertéshúst megmossuk és felcsíkozzuk. A csíkokra vágott szalonnát egy forró serpenyőben pirítani kezdjük. Ha szükséges, hozzáadunk még egy kevés olajat, rászórjuk az apróra vágott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét, a finomra vágott fokhagymát, majd a húst. Megsózzuk, megborsozzuk ízlés szerint. Időnként megkeverve, közepes lángon fedő alatt készre pároljuk. Az elfőtt nedvességet vízzel pótoljuk. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a csíkokra vágott csemegeuborkát, és ezzel pároljuk további 5 percig. Köretként főtt rizst, tésztát, tarhonyát kínálhatunk. Tálaláskor megszórjuk frissen aprított petrezselyemzölddel. 

***

Mustáros hentestokány

Hozzávalók:

50 dkg sertéscomb

20 dkg füstölt szalonna

20 dkg gépsonka

20 dkg csemege uborka, de finom vizes/kovászos uborkával is

őrölt bors

1 kisebb fej hagyma

olaj

2 ek mustár

Elkészítése:

A szalonnát, sonkát, húst vékony csíkokra vágjuk, a hagymát felaprítjuk.

A szalonnát, sonkát, hagymát elősütjük kevés olajon.

Utána beletesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük egy pohárnyi vízzel. Fűszerezzük, puhára pároljuk. Mikor majdnem kész, a vékony csíkokra vágott uborkát is belerakjuk. Szükség szerint még sózzuk, borsozzuk, 2 kanál mustárral ízesítjük, majd készre pároljuk. Rizs, tészta, hasábburgonya körettel tálaljuk.

recept itt

***

Sonkás-kukoricás csiga: bolti leveles tésztát megkenek fűszeres tejföllel ( ma pl só bors, fokhagymapor) sonkaszeletek, reszelt sajt és konzerv kukorica megy rá. Feltekerem, megsütöm. Más töltelékkel is finom.

***

Provanszi sajtos baconos csiga

50 dkg leves tészta

Mártás: 2-2 evőkanál majonéz és ketchup, 1 teáskanál Provanszi fűszerkeverék 

20 dkg szeletelt bacon

A tésztát kinyújtjuk, lekenjük a fűszeres mártással, kirakjuk bacon szeletekkel, megszórjuk egy kis őrölt borssal. Feltekerjük,  ujjnyi szeleteket vágjuk, sütőpapíros tepsibe rakjuk, tojással lekenjük, tetejét reszelt sajttal megszorjuk és 180 fokon 20-25 percig sütjük. Süthetjük egy rúdban is, akkor ha a töltött tekercset jól összenyomkodtuk, csavarjunk rajta spirálisan párat, mintha rugót hajtanánk. Tojással lekenjük, sajttal megszórjuk, sütjük.

***

Mustáros sonkás sajtos csiga

50 dkg leves tészta 

5 dkg mustár 

20 dkg sajt

20 dkg sonka

1 tojás lekenni 

A tésztát kinyújtjuk, kicsit meglisztezzük, újra átnyújtjuk, de csak egy kicsit. Lekenjük mustárral, kirakjuk sonka, majd sajt szeletekkel és feltekerjük. Ujjnyi szeletekre vágjuk, sütőpapiros tepsire rakjuk, tojással lekenjük, 180 fokon kb 20 percig sütjük.

***

Sonkás sajtos csiga 

40 dkg leveles tészta 

1 csokor petrezselyemzöld 

3 dkg olvasztott vaj 

só, bors

1-2 gerezd fokhagyma

15 dkg sonka

15 dkg sajt 

1 tojás a lekenéshez

Leveles tésztát megkenjük fokhagymás petrezselymes vajjal, vékonyra feldarabolt sonkát rakunk rá és megszórjuk reszelt sajttal. Feltekerjük, ujjnyi csigákra vágjuk, tepsire rakva tojással lekenjük, 180 fokon 25 percig sütjük.

***

Bögrés diós

1 bögre liszt

1 sütőpor

1 bögre darált dió

1 bögre cukor

1 bögre tej

1 tojás

Mindent alaposan összekeverünk, kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük és megsütjük (tűpróba!). Magában is finom, de tölthetjük/fogyaszthatjuk baracklekvárral vagy nutellával is.

***

Almáspite ”Ági módra”

Elõször elkészítem az omlós alapot, majd utána a tölteléket.

Hozzávalók:

30 dkg liszt

kiskanálnyi sütőpor

15 dkg margarin (hidegen elmorzsolva)

utána 1,5 dl tejföl

1 egész tojás

3 evőkanál cukor

pici só

Ezeket jól összedolgozom, épp, hogy összeálljon és ne ragadjon. Ezután lereszelem az almát, és lecukrozva kb negyed órát állni hagyom. A tésztát két részre osztom és sütőpapírral bélelt tepsire teszem az egyik felét, majd kicsit megszórom grízzel, hogy ne ázzon el, majd ráteszem a kinyomkodott reszelt almát. Őrölt fahéjjal megszórom és befedem a másik kinyújtott tésztalappal. Megszurkálom villával (előtte le lehet kenni tojással, de nem muszáj) és közepesen meleg sütõben világosbarnára sütöm. Ha kihűlt, akkor kockákra vágom és porcukorral megszórom.




***********

Heti étlap ötletek, változatok

Hétfőn a vasárnapról maradt hús, kedden főzelék, szerdán tésztás kaja, csütörtök főzelék, pénteken tészta, szombaton pl gyulyásleves palacsintával, vagy buktával, vasárnap  húsleves és rántott hús.

Vagy heti 2x tészta, 1x főzelék, péntek mindig húsmentes.

***

Hétfő- vasárnapi maradék. 

Kedd-főzelék. Szerda-tészta. Csütörtök-főzelék, Péntek-tészta. 

Szombat- krumplileves, tojásleves, vagy bableves és pogácsa, lángos , fánk, rétes. Vasárnap-húsleves, húsos főétel, sütemény, gyümölcshab...

***

Hétfőn maradék szombatról, vasárnapról. Kedden főzelék, szerdán tészta, csütörtökön egytálétel, pénteken tartalmas leves mint pl bab, lencse, krumplileves és sokszor kelt tészta vagy valamilyen édes könnyű második mint pl smarni, palacsinta, bukta.....

Szombaton megint egytálétel mint pl lecsó, paprikáskrumpli, töltöttpaprika....

Vasár és ünnepnap hétvégi vagy ünnepi menü. 

***

Hétfő szombati vagy vasárnapi maradék,  

Kedd, szerda, csütörtök  tarhonya, krumpli, zöldbab, zöldborsó stb leves, hozzá  valamilyen főzelék vagy szósz tükörtojással, bundáskenyérrel, hússal, kolbásszal, fasírttal, virslivel, pörkölttel, vagy palacsinta, krumplis pogácsa. 

Pénteken bableves vagy krumplileves hozzá valamilyen tészta vagy kelt tészta (kalács, pite), rizskoch, pogácsa. 

Szombaton paprikáskrumpli, lecsó, rakott krumpli, tepsis krumpli, rizses hús, rakott/székely káposzta, valami egytálétel stb. 

Vasárnap húsételek, pl rántott vagy sült hús, pörkölt, rizs, nokedli, sütemény. 

***



2024/05/29

Sajtos spárgás nokedli

Nokedlit főzünk a szokásos módon. Kockázott bacon szalonnát szép pirosra pirítunk, a pörcöt kiszedjük és a visszamaradt zsírban megpirítunk egy nagy csomag tisztított, apróra vágott spárgát. Öntünk rá egy kis doboz főző tejszínt, szórunk/morzsolunk bele sajtot (trappista, ementáli, márvány, parmezán, ki mit szeret), visszatesszük bele a pörcöt és az egészet ráöntjük a nokedlire. Összekavarjuk, teszünk még egy kis sajtot (akár tejfölt is) a tetejére és forró sütőbe addig sütjük, míg egy kis színt nem kap. Gyors és finom húsmentes étel ebédre vagy vacsorára.



Gyors, poharas joghurtos/kefíres meggyes pite

Mérce a joghurtos pohár

Hozzávalók

2 kis pohár joghurt vagy kefír (150 vagy 175 gr-os)

2 joghurtos pohár kristálycukor (ízlés szerint lehet kevesebb)

1 joghurtos pohár olaj

3 joghurtos pohár liszt 

3 egész tojás

1 tasak sütőport

ízlés szerint vaníliás cukor, őrölt fahéj, reszelt citromhéj


Elkészítés

A hozzávalókat összekeverjük. Jobb inkább habverővel keverni, mert levegősebb lesz a tészta, magasabb a sütemény. Ha robotgéppel keverjük ki, kényelmesebb, de szalonnásabb lesz a tészta. Zsírozott vagy olajozott és liszttel megszórt tepsibe öntjük a masszát és magozott meggyet teszünk rá. Lehet friss, fagyasztott, vagy befőtt is a meggy. 190-200 fokon sütjük 40×30-as tepsiben és amikor kihűlt akkor ízlés szerint porcukorral is megszórhatjuk.

A joghurt mindegy, hogy natur vagy gyümölcsös. Meggy helyett más gyümölccsel is finom lesz a sütink.



2024/05/28

Rukkola salátás tál

Hozzávalók: rukkola vagy hozzá még bármilyen saláta, főtt tojás, kígyó uborka, paprikával töltött zöld (és fekete) olivabogyó, bazsalikomos-aszalt paradicsomos sajt, feta sajt, avokádó, körte, paradicsom és lilahagyma (ha van, gránátalma mag és pár dió gerezd). A zöldségeket felaprítjuk, a tojásokat négyfelé, a sajtokat kis kockákra vágjuk, illetve a fetasajtot majd a salátára morzsoljuk.  Lehet mindent  összekeverni. Ízlés szerint használhatunk pár csepp olíva, dió vagy tökmag olajat és egy pici bakzsamecetet is. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk a salátánkat. Nagyon finom, laktató saláta, önálló fogásként ebedre, vacsorára kiváló. Aki igényli, olivás-fokhagymás bagettet vagy tökmagos pogácsát fogyaszthat hozzá.

A rukkola salátát sokféleképpen variálhatjuk, jól illik még hozzá pl a:

- camembert sajt + dió 

- mozzarella + őszibarack + sonka

- sajt+paradicsom +lilahagyma +gránátalma mag vagy ribizli 

- szamóca +olivabogyó+ narancsos mustár 

- rokfort sajt+ retek+ paradicsom +fokhagyma 

- zöldbab +tojás +paradicsom +mustár 

- avokádó +paradicsom +mozzarella 

- tojás +paradicsom +kukorica +kaliforniai paprika +zöldhagyma +fokhagyma 

- szamóca +gránátalma mag+paradicsom 

- tojás -sült bacon +sárgarépa +mustár 

- sült sütőtök kockák +sajt+tökmag +mazsola 

- grapefruit +dió +füstölt tofu 

- sült cékla +narancs+napraforgó mag

- kecskesajt+füge +pisztácia+méz


Olivér és Mimi saját termesztésű rukkola salátájából készítettem ez a nagyon finom salátát.



Marhalábszár pörkölt bográcsban

Hozzávalók 12 főre:

4,5-5 kg (fejenként kb 40 dkg) marhalábszár

8 nagy fej vöröshagyma 

5 db paradicsom (a paradicsomnak húzd le a héját)

6 db fehér paprika

25 dkg szalonna 

kb 4 dl vörösbor

töröttpaprika, só, bors, fokhagyma


Elkészítés: Fölvágod a szalonnát apróra, belerakod a bográcsba. Fölkockázod a hagymát és ha már a szalonnából kiolvadt a zsírja, azt is beleteszed. Ha üveges lett a hagyma, azaz megpuhult, akkor hozzáadod az apróra vágott paprikát és a paradicsomot és teszel rá egy kevés sót. Aztán öntesz hozzá kis vizet és hadd főjön ez a lecsós alap úgy 20 percig. Aztán leveszed a tűzről és hintesz rá piros paprikát, öntesz bele 2 deci vörösbort (vagy fehérbort, vagy sört) és beleteszed a kockára vágott húst, majd összekevered az egészet. Visszateszed a tűzre, 15-20 percig hadd főjön, víz még nem kell hozzá, csak ha látod hogy feketedne a paprika, vagy elfő alóla a bor. De általában enged a hús annyi levet, amennyi kell. Kb 20 perc múlva felöntöd vízzel, de csak addig, hogy épp ne lepje el a húst. Nem kell sok víz, majd később még önthetsz bele, ha szükséges. Innentől számítva 3-4-5 óra míg készen lesz, födővel a tetején kevesebb ;) Szépen lassan forrdogáljon. Fővés közben többször megkevered, rázogatod. Ne legyen sok leve, csak sűrű szaftja Mehet bele még ízlés szerint só, bors, őrölt kömény, meg még pici bor, max 2-3 deci. Túl sok bor nem kell bele, mert savanyú lesz. A vége előtt 20 perccel kell bele egy kis fokhagyma, minél kisebbre vágva. És a végén, az utolsó pár percben kell beállítani a sósságát. 

Lábszárpörkölt Yaska módra ;)




Tejszínes sonkás rakott csirkemell

Hozzávalók egy kb 25*30 cm-es tepsihez:

Hozzávalók 

kb 1,5 kg csirke (belső) mellfilé

3 kis doboz (vagy egy nagy) főzőtejszín vagy tejföl

2 tojás 

1 púpos ek liszt

2 csomag szeletelt bacon szalonna

kb 30 dkg reszelt sajt 

só, bors, fokhagyma vagy szerecsendió ízlés szerint

étolaj

6-8 szelet csemege sonka

A csirkemellet szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk, majd kevés olajon mindkét oldalára kérget sütünk. A tejszínben/tejfölben elkeverjük a tojást és a lisztet, majd ízlés szerint adunk hozzá sót, borsot és fokhagymát vagy szerecsendiót.

A tepsit kiolajozzuk egy picit, az aljára bacon szeleteket teszünk, majd megöntözzük egy kis tejszínes keverékkel, kirakjuk a hús szeletekkel, kevés tejszínt locsolunk rá és megszórjuk egy kis reszelt sajttal. Rátesszük a sonka szeleteket, megint egy kis tejszín és sajt, majd beborítjuk a bacon szeletekkel. rálocsoljuk a maradék tejszít, megszórjuk bőven reszelt sajttal és 190 fokon, alufóliával lefedve kb 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve újabb 10 percig vagy, amíg a sajt rá nem pirul. Kihűlve szeleteljük. Tejszín helyett nyugodtan lehet tejfölt használni, ugyanolyan finom lesz az ételünk.





2024/05/27

Meggyes joghurtos

Hozzávalók: 2 kis poharas natúr joghurt, 4 joghurtos pohár liszt, 4 tojás, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár cukor, 1 sütőpor, meggy

Tóth mama meggyes joghurtos sütijében legutóbb bő 5 pohár liszt és hozzá + 1 tojás + 2 kanál tejföl volt.




2024/05/26

Fahéjas csiga

Hozzávalók

Töltelék:

8 dkg olvasztott vaj

20 dkg barna cukor

3 ek őrölt fahéj


Tészta:

160 ml langyos tej

4 dkg friss élesztő

10 dkg kristálycukor

2 db tojás

45 dkg kenyérliszt (vagy BL55 liszt)

1 tk só

55 g puha vaj


Cukormáz:

2 ek puha vaj

2 ek víz

15 dkg porcukor


Felolvasztjuk a 8 dkg vajat, elkeverjük benne a barna cukrot és az őrölt fahéjat, majd félretesszük. Egy kb. 30 x 35 cm-es sütőformát kivajazunk, kibélelünk sütőpapírral, amelyet szintén bekenünk vajjal. 

Az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, adunk hozzá 1 evőkanál kristálycukrot, majd felfuttatjuk. 

A felfuttatott élesztőt robotgép keverőtáljába öntjük, hozzáadjuk a maradék cukrot, a tojásokat, és az egészet összekeverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a sót is, és megint összekeverjük. Kis adagokban a vajat is hozzáadjuk és sima tésztát gyúrunk belőle úgy, hogy a tészta ruganyos, sima és fényes legyen. Letakarjuk, és huzatmentes helyen 1 órán át kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk a megkelt tésztát, kinyomkodjuk belőle a levegőt, és egy 30 x 45 centis téglalappá nyújtunk. Megkenjük a fahéjas-cukros vajjal. A tészta szélesebb oldalát 1 centis sávban bekenjük vízzel. A másik hosszú oldaltól kezdve szorosan feltekerjük a tésztát, a végét a vizes csíkkal odatapasztjuk. Egy éles késsel 12 karikát vágunk a tekercsből, majd egymástól 2 centire elrendezzük az előkészített sütőformában. Letakarjuk, és egy újabb órát hagyjuk pihenni, amíg annyira megkelnek a tekercsek, hogy összeérnek. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Amikor betesszük a csigákat, a hőmérsékletet visszavesszük 190 fokra, és 20−25 percig sütjük − amíg szép aranybarnára sülnek. Közben felolvasztjuk a maradék vajat a vízzel, majd amikor felforrt, lehúzzuk a tűzről, és a porcukrot is hozzákeverjük. Az így kapott cukormázat a sütőből kivett és kicsit kihűlt fahéjas csigákra csorgatjuk.

Csilla a fahéjas csigáit e recept szerint készítette, de cukormáz nélkül.






2024/05/03

Áfonyás-erdeigyümölcsös kevert süti

Cinti: Ezt csináltam csak kicsit több joghurttal, egyel több tojással és picit több liszttel meg sütőporral. Én először a tésztát tettem bele a tepsibe utána raktam rá a gyümit... ezért maradt meg a tetején.

Eredeti recept

Hozzávalók

1kb. 25 x 18 cm-es tepsihez

3 db tojás

2 csomag vaníliás cukor

120 g cukor

5 ek olaj

300 g görög joghurt

400 g liszt

10 g sütőpor

1 nagy csipet só

1 db citrom héja

A gyümölcshöz

500 g friss eper

1 ek liszt

A tojásokat kihabosítjuk a kétféle cukorral, közben hozzácsorgatjuk az olajat, majd belekeverjük a joghurtot is. A lisztet, a sütőport, a sót és a citromhéjat összekeverjük, és beleforgatjuk a tojásos keverékbe. Ha nagyobb az eper, 4-be, ha kisebb, akkor félbevágjuk, és összekeverjük a liszttel. Ezt is hozzáadjuk a tésztához, majd sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 160 fokra előmelegített sütőben 60 perc alatt megsütjük. A sütit hagyjuk lehűlni, mielőtt felvágjuk.




Rakott cukkini

Hozzávalók:

1 kg (8 szelet) hús (sertés comb/tarja vagy csirke/pulyka mell)

bő 1 kg cukkini vékony szeletekre vágva

3 nagy fej hagyma (lehet vegyesen vörös és lila) 

20 dkg kockázott/csíkozott bacon szalonna 

2-3 tojás

2 nagy pohár tejföl

15-20 dkg dkg reszelt sajt

só, bors, fokhagyma


A bacont a felszeletelt hagymával összepirítjuk. A (befűszerezett) húst és a cukkinit egy kicsit elő sütjük (a csirkemellet nem igazán szükséges, de a sertés combot/tarját nyugodtan süssük elő legalább félpuhára). A tojásokat felverjük és kikeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Az elősütött hússzeleteket lerakjuk egy tepsibe, erre jön a cukkini, azon elosztjuk a hagymás bacont. Az egészet jó bőven meglocsoljuk tojásos tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal. Pirosra sütjük. Köretnek adhatunk hozzá petrezselymes rizst vagy krumplit, de a sok cukkini miatt külön köret nélkül is finom, kiadós étel.




Barackos túrótorta sütés nélkül

Hozzávalók egy nagy, 25x25x8 cm-es kapcsos tortaformához:

2 csomag  babapiskóta 

a krémhez:

5 dl habtejszín

1 kg túró

kb 4 evőkanál (vagy ízlés szerinti mennyiségű) porcukor 

2 tasak vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

kevés citromlé

késhegynyi só

1 doboz őszibarackkonzerv (1-2 fél barackot tegyünk félre a díszítéshez)

1 zselatin fix 


A barackot kis darabokra vágjuk és alaposan lecsepegtetjük, a levét félre tesszük. A túrót alaposan áttörjük ízlés szerinti mennyiségű (nálam 3 evőkanál) porcukorral, a vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal és egy csipetnyi sóval. A tejszínhabot felverjük 1 evőkanál porcukorra, egy kis citromlével és a zselatin fix-szel. A habot a túróhoz adjuk majd belekeverjük az őszibarackot is.

A babapiskótákat egy kicsit megmártjuk a baracklében és kirakjuk vele a tortaforma alját. Rákenjük a barackos túrókrém felét. Erre újabb réreg baracklébe mártott piskóta jön, arra pedig a krém másik fele (lehet 3 rétegűre is készíteni). Elsímítjuk és a félre tett barackból vágott vékony szeletekkel kirakjuk. Néhány órára vagy egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Fogyasztás előtt a torta tetejét csoki vagy karamell öntettel is díszíthetjük.  Ízlés szerint szamócával vagy málnával is készíthetjük a tortát, akkor a mártsuk a piskótákat vanília aromás tejbe. 






2024/04/19

Meggyes-mákos guba vaníliás öntettel

Hozzávalók 3 főre:

6 db szikkadt kifli vagy 3 gubarúd 

5 dl tej

6 evőkanál mák

6 evőkanál cukor (ízlés szerint lehet kevesebb)

2 kanál méz

csipetnyi só

5 dkg vaj

1 tasak vaníliás cukor

fél citrom reszelt héja (elmaradhat)

25 dkg magozott meggy

A kifliket/gubarudakat 2-3 cm-es darabokra vágjuk és egy nagy tésztaszűrőbe tesszük. Forrásban lévő  cukros, vaníliás tejjel leöntjük, majd a lecsöpögtetett gubát, sorban egymás mellé betesszük egy vajjal kikent tűzálló tálba. Soronként megszórjuk darált mákkal, magozott meggyel és kevés mézzel is meglocsoljuk. Előmelegített, forró sütőben kb 15-20 percig sütjük.

A guba/kifli  darált dióval elkevert cukorral ugyanolyan finom, mint mákkal.

A mákos gubát nem fontos sütni. Ha a gubát a tejjel meglocsoljuk és cukros mákkal megszórjuk, összeforgatjuk, már ehetjük is. Nagyon régen pl csak így fogyasztottuk.

A sütős változathoz a puding:

3 dl tej

fél tasak vaníliás pudingpor

2 kanál cukor

pár csepp vanília aroma

csipetnyi só

késhegynyi vaj

Egy kevés tejben a cukorral, csipet sóval csomómentesre keverjük a pudingport. Hozzá öntjük a többi tejet, teszünk bele egy kevéske vanília aromát és egy pici darab vajat. Állandóan kevergetve felforraljuk. Amikor forrni kezd, rögtön elzárjuk alatta a lángot, hogy a krém folyós maradjon. Tálaláskor a guba tetejére locsoljuk.




Spenótos krémsajtos tészta

Hozzávalók 2 főre:

4 nagy marék friss spenót (vagy 4 adag porciózott fagyasztott spenót)

2 evőkanál oliva olaj

1 tömlős natúr krémsajt

2 dl főzőtejszín 

ízlés szerint Vegeta vagy más fűszerkeverék

2 gerezd fokhagyma

5 dkg reszelt sajt

1 kis darabka vaj

+ 20 dkg (ízlés szerinti) köret tészta 


A tésztát kifőzzük, félre tesszük.

Egy serpenyőben kevés olajon megfonnyasztjuk a felaprított spenótot, ízlés szerint fűszerezzük, majd hozzáadjuk a tejszínt, a krémsajtot, egy kis vajat és a reszelt sajtot. Összeforraljuk, rászedjük a tésztára, összeforgatjuk és már fogyaszthatjuk is. A spenótos tésztára olvaszthatunk még plusz egy kis reszelt sajtot is.








Almás gyümölcsös süti

Tészta hozzávalói:

20 dkg vaj 

30 dkg liszt 

10 dkg porcukor

1 tojás 

Ezeket robotgépbe tenni és az egészet kikeverni, majd egy 23x30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe simítani a tésztát. (Lehet előre, a tepsi méretére kinyújtva belerakni, vagy a tepsibe rakott tésztagombócot liszttel megszórjuk és kis hengerrel elnyújtjuk/elnyomkodjuk ott a tepsiben). A kinyújtott tésztát villával megszurkáljuk és a hűtőben pihentetjük. Közben megpucolunk 4-5 almát, azokat félbe vágjuk és a tetejüket egy kicsit beirdaljuk kb fél cm mélyen. Az almákat egy tálba rakjuk és frissen facsart citromlével meglocsoljuk. 2 rebarbara szárat megpucolunk, apróra feldarabolunk. 

Keverő tálba ütünk 4 tojást, hozzáadunk 20 dkg porcukrot és fényes, fehér habosra keverjük. 40 dkg  tejfölt adunk hozzá, utána 3 evőkanál kukorica keményítőt (inkább vaníliás pudingot!, attól ízletesebb lesz a süti), és ezekkel is jól kikeverjük. 

A tésztát kivesszük a hűtőből, kirakjuk a fél almákkal, közé szórjuk a rebarbarát, ráöntjük a tejfölös krémet. 160 fokon, 50 percig sütjük. 

A kihűlt süteményt becsíkozhatjuk karamell öntettel, de mutatós lesz úgy is, ha a sütés vége előtt kivesszük a tepsit a sütőből, az almákat lekenjük narancs vagy almazselével és így sütjük még 5 percig.

Rebarbara helyett kivit vagy ízlés szerint bármilyen gyümölcsöt használhatunk. Az almát is lecserélhetjük körtére, így más ízvilágú lesz a sütink.