2020/07/20

Paprikás krumpli nokedlivel, bográcsban

Hozzávalók:
2 kg krumpli, 1 szál száraz kolbász (vagy 3 pár virsli), 10 dkg zsír, 10 dkg füstölt szalonna, 1 jó nagy fej vöröshagyma, 1 nagy evőkanál törött paprika, 3 db paprika, 3-4 db paradicsom, 1-2 gerezd fokhagyma, só, csipetke

A megtisztított krumplit hosszúkás darabokra vágjuk. A bográcsot kikenjük a zsírral, beletesszük a felkockázott szalonnát, félig megpirítjuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott vöröshagymát is. Amikor a hagyma szalmasárga színű lesz, megszórjuk a törött paprikával, felöntjük egy kevés vízzel, rátesszük a megtisztított, összevágott krumplit, ízlés szerint sózzuk. Öntünk hozzá még annyi vizet, hogy jó bőven felérje. Felforraljuk, majd hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt zöldpaprikát, a gerezdekbe vágott paradicsomot, az átnyomott fokhagymát és a felkarikázott kolbászt is. Fedő alatt, többször átkeverve főzzük. Mikor 3/4-re megfőtt a krumpli, nokedlit szaggatunk (vagy egy jó nagy marék csipetkét teszünk) bele és készre főzzük. Friss kenyérrel, kovászos uborkával fogyasztjuk.








Kókuszos keksztekercs


Hozzávalók tésztához:
0,5 kg darált háztartási keksz
20 dkg porcukor
5 csapott evőkanál jó minőségű kakaópor
kb 2 dl feketekávé instant kávéból (ha gyerek is eszik a sütiből, Maci kávét/cikória kávét használok)
1,5-2 dl cukrozatlan fekete tea
pár evőkanál baracklekvár
1 teáskanál rumaroma

hozzávalók a krémhez:
25 dkg vaj vagy Ráma margarin (én mindig kocka Liga margarint használok, az laktózmentes)
30 dkg porcukor
15 dkg kókuszreszelék (ebből egy keveset vegyünk ki a szóráshoz)

Elkészítése:
Egy nagyobb tálban összegyúrjuk a tészta hozzávalóit és két részre osztjuk.
Egy másik tálban először habosra keverjük a vajat a porcukorral, majd beledolgozzuk a kókuszreszeléket is.
Egy nyújtódeszkára sütőpapírt (vagy folpackot) teszünk. Ketté vesszük a kekszes masszát, az egyik adagot kicsit szétlapítjuk, majd egy sütőpapírt ráborítva sodrófával pár mm vékonyra kinyújtjuk. Ha nem sütőpapír alatt nyújtjuk, akkor ragad, mindenképp szórjunk alá egy kevés kókuszreszeléket vagy darált kekszet.
A kinyújtott kakaós masszáról húzzuk le a papírt és a széleit igazítsuk el úgy, hogy nagyjából szabályos téglalapot kapjunk. Kenjük meg a vajkrém felével, majd az alsó sütőpapír segítségével óvatosan tekerjük fel. Közben szórjuk meg a félretett kókuszreszelékkel A második rudat is ugyanígy készítsük el. A tekercseket fogyasztásig tartsuk becsomagolva a fagyasztóban.
A fenti mennyiségből 2 db jó nagy tekercs van, hakisebbeket akarunk, érdemes 3 felé osztani a tésztát és a krémet.









Kőrösi keménylebbencs


Hozzávalók egy nagy bográcshoz (kb 12 személyre)
1 kg házi tördelt lebbencs tészta (csuszatészta)
25 dkg füstölt szalonna
15 dkg zsír
3 evőkanál törött pirospaprika
bő 1 kilónyi krumpli
3 fej vöröshagyma
3-4 paradicsom,
4-5 zöldpaprika
2 db cseresznyepaprika (ízlés szerint, el is hagyható)
1 nagy csokor zeller zöld

1 jó nagy pár füstölt kolbász

A lebbencs tésztát kisebb-nagyobb darabokra tördeljük. A legapraját egy kis tálban félre rakjuk.
A bográcsban megolvasztjuk a zsírt és kisütjük benne a felkockázott füstölt szalonnát. Amikor ropogósra sült, kiszedjük, és félre tesszük. A visszamaradt zsírban, állandóan kevergetve, hogy meg ne égjen, megpirítjuk a nagyobb darabokra tördelt lebbencstésztát (ha nincs házi, jó a cakkos bolti lebbencs is, de csak a 8 tojásos!). Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, kicsit együtt pirítjuk, vigyázva, hogy nehogy valamelyik megégjen. Ha már szép egyenletesen barna, rászórjuk a pirospaprikát, gyorsan átforgatjuk, hogy a paprika megpiruljon, de nehogy megégjen. Felöntjük annyi hideg vízzel, amennyi bőven ellepi. Visszarakjuk bele a korábban kiszedett sültszalonna kockákat és felforraljuk. Közben ízlés szerint megsózzuk és szükség szerint pótoljuk a levét. Ha a tészta már félig megpuhult, akkor belerakjuk a vékonyra felkockázott krumplit (lehet jó bőven rakni bele), bele darabolunk még jó pár zöldpaprikát és paradicsomot (bőven elbírja mindkettőt), valamint belekarikázunk fejenként 1-1 arasznyi házikolbászt. Végül hozzá adunk egy jó nagy csokor zellerzöldet és végül a félre tett apróra tört lebbencset is beletesszük. Ettől lesz jó vastag szaftos a lebbencsünk leve. Ha szükséges, még utána sózzuk és lassan forrdogálva készre főzzük. Mire megfő, magába szívja a fölösleges levét és jól besűrűsödik tőle az ételt. Ha kész, a leve alig látszik. Ekkor fakanállal kicsi áttörjük az egészet és beborítva állni hagyjuk 10-15 percet.  - ekkor lesz szikkad, szinte bőrös a teteje. Ilyenkor már nem szabad a bográcsot a tűzön hagyni. 
Aki szereti és bírja a gyomra, az ízlés szerint 1-2 cseresznyepaprikát vagy hegyes, erős zöldpaprikát is tehet bele a vége felé, ügyelve arra, hogy az erős paprika szét ne főljön.
Mi kicsit több lével, jó szaftosan szeretjük:











És az igazi, régi nagykőrösi keménylebbencs:
gyerekkoromban, mikor még meg volt a zártkertünk (1970-es évek) és hétvégeken kint voltunk dolgozni, akkor mikor szezonja volt, sokszor főzött anyu ebédre szegfűgombás-zöldborsós keménylebbencset. Ugyanígy készült, mint a fenti változat, csak anyu főzött még bele pár maréknyi friss zöldborsót (a gyenge héjából is tett bele) és szegfűgombát. A friss zöldborsó ott termett a kertben (mint ahogy a többi zöldségféle is), a szegfűgombát pedig apu szedte a dűlőút túloldalán lévő réten. Anyu gyakran még 1-2 tojást is főzött fejenként ehhez a bográcsos ebédhez, így igazán kiadós és laktató volt ez a nagyon finom étel. Délután pedig, "desszertként" szintén saját termésű, vízzel telt dézsában jól lehűtött dinnyét ettük...


Míg anyu főzött, mi gyerekek a a zártkerthez vezető dűlőút túloldalán lévő tehénlegelőn (réten) vadvirágokat gyűjtöttünk, bicikliztünk a homokos dűlőúton, papsajtot ettünk és féltünk a szomszéd (Rabék) tanyájához tartozó kutyáktól, amik kiszaladtak a rétre is, ha túl közel mentünk a tehenekhez... régi szép emlékek....
A nyolcvanas évek végén, a május végi nagy családi bográcsozások alkalmával még párszor főztünk ilyen szegfűgombás-zöldborsós lebbencset, de idővel valahogy elmaradt és csak a fenti, egyszerűbb változatot főzzük. Illetve néha "csirkés lebbencs" is fől nálunk (TMK-s ötlet alapján).
Csirkeszárnyból külön pörköltet készítek rövid lével és hozzáadom a kész keménylebbencshez. Nagyon finom ám az is!







2020/06/22

Meggyes-csokis szelet

Kakaós piskóta-mascarponés krém-meggy-csokimáz

Kakaós olajos piskóta
hozzávalók:
3 tojás
12,5 dkg cukor
12,5 dkg finomliszt
2, 5 dkg jó minőségű kakaópor
4 evőkanál napraforgó olaj
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só

Elkészítés
A kakaót elvegyítem a lisztben.
A tojások fehérjét a sóval és a cukorral kemény habbá verem.
Hozzáadom a tojások sárgáját, az olajt meg a sütőport és addig verem, míg minden teljesen elkeveredik. Nem kell túl verni.
A kakaós lisztet adagonként a felvert habba keverem
Egy nagy tepsit kibélelek sütőpapírral. A piskóta tésztát beleöntöm és előmelegített sütőben 170 fokon megsütöm. Tűpróba!
Az olajos piskótára is érvényes, hogy ne nyitogassuk a sütőajtót, mert a tésztánk összeesik.
A kisült piskótát kihűtöm, ketté vágom.

Krém
Mascarponés vajkrém
hozzávalók:
75 dkg Mascarpone
2 kis doboz jól lehűtött Hulala cukrászhab
4-5 evőkanál porcukor
2 tasak tejszínhab fixáló
- a hozzávalókat keverjük robotgéppel, míg a tejszín össze nem áll. Ne verjük túl.

A kész krém egyharmadát a két piskótalap közé kenem, a többit a felső piskótára és kirakom meggyel. Tetejére csokimázat kenek.




Finom sajtos rúd


Hozzávalók:
40 dkg liszt
1 evőkanál só
30 dkg Liga margarin
25 dkg reszelt trappista sajt
6 evőkanál.tejföl
+ a lekenéshez tojássárgája

Elkészítés:
A sóval elkevert lisztben elmorzsolom a margarint. Hozzáadom a reszelt sajt felét, a tejfölt és az egészet összegyúrom. A tésztát kb. fél cm vastagra nyújtom, lekenem tojássárgájával, megszórom a maradék reszelt sajttal, majd derelyevágóval ujjnyi széles és hosszú csíkokra vágom. Előmelegített sütőben, 180 fokon sütöm.
Fele sajttal is készíthető, akkor a tojással lekent tésztára szezám vagy köménymagot szórok.


Bagaméri Kaproslepény

Hozzávalók:
1/2 kg liszt, 3 dl langyos víz, 1 kávéskanál cukor, 2-2,5 dkg élesztő, 2 teáskanál só, 1/2 dl olaj,  tetszés szerinti kapor, akár több csokor is!
A kaprot olajban megpárolom és az összedolgozott, megkelt tésztára kenve megsütöm, tetejét sütés vége felé újra lekenem olajjal, hogy szép ropogós ízt és színt kapjon.








2020/05/31

4 tojásos piskóta


Hozzávalók
4 evőkanál finomliszt
fél tasak (1 teáskanál) sütőpor
4 tojás
4 evőkanál porcukor
1 csipet só
1 evőkanál olaj

Elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját kihabosítjuk 2 evőkanál porcukorral és a csipet sóval majd az olajat is hozzáadjuk. A fehérjét felverjük keményebb habbá a másik adag cukorral, majd a sárgájához keverjük óvatosan.A sütőporos lisztet hozzászitáljuk fokozatosan adagolva. Óvatosan elkeverjük, míg teljesen egyneművé válik.
A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és előmelegített sütőben 170 fokon kb 25-30 percig sütjük Sütő függő.


2020/05/30

2020/05/25

Epres-csokis charlotte


Hozzávalók:
1 rúd epres-krémes piskóta tekercs
1 rúd csoki krémes piskóta tekercs
25 dkg túró
10 dkg porcukor
4 kis pohár epres joghurt
1 doboz habtejszín
2 tasak zselatin fix

Elkészítése:
A piskóta tekercseket felszeletelem.
A túrót áttöröm a porcukorral, hozzáöntöm a joghurtokat és az egyik zselatin fix-el alaposan kikeverem. A habtejszínt felverem a másik zselatin fix-el és összedolgozom a joghurtos túróval.
Egy tálat kibélelek folpackkal és körben kirakom az epres-krémes piskóta szeletekkel. Rákenem a joghurtos-túrós krém felét. Rárakosgatom a csoki krémes piskóta tekercsek egyik részét. Erre rákenem a maradék krémet és kirakom a többi csokis piskótával. A folpack-kot ráhajtogatom, ráteszek egy nehezéket (pl egy kisebb lábast) és egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap széthajtogatom róla a folpackot és átborítom egy tálcára a tortát majd lehúzom róla az összes fóliát. Díszítem.
Ízlés szerint át lehet kenni a külsejét felmelegített eperlekvárral.







2020/05/20

Göngyölt linzer

Hasonlít a macskaszemhez, de nem meggyel, hanem meggylekvárral készül.

Hozzávalók:

Tészta:
40 dkg liszt
15 dkg zsír
fél tasak sütőpor
5 dkg porcukor
4 tojássárgája
2 dl tejföl
csipet só

Töltelék:
meggy lekvár
4 tojásfehérje
4 evőkanál porcukor
1 tasak vaníliás cukor
10 dkg darált dió
10 dkg kókuszreszelék

Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A lisztbe elvegyítjük a sütőport majd elmorzsoljuk a zsírral. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, a tejfölt és a sót. Összegyúrjuk és 2 vagy 3 részre osztjuk a tésztát. Sütőpapíron  téglalappá nyújtjuk. Megkenjük őket jó bőven meggylekvárral, majd két oldalról feltekerjük úgy, hogy középen maradjon ki pár cm üres rész. Sütőpapirostól átemeljük a tepsibe és eligazítjuk őket. A tojások fehérjét a porcukorral és a vaníliás cukorral kemény habbá verjük és ketté osztjuk. Az egyik felébe a diót a másikba a kókuszreszeléket keverjük. A töltelékeket elosztjuk a tészták üresen hagyott középső részén. Előmelegített sütőben, 170 fokon aranysárgára sütjük. Vigyázzunk, ne süljön túl! Langyosra hűlve szeleteljük és porcukorral meghintve kínáljuk.

Ha megsültek, ízlés szerint még csoki mázzal is leönthetjük a közepüket.
Csokimáz: 2 evőkanál kakaópor, 6 evőkanál porcukor, 1 evőkanál étolaj, 5 evőkanál víz, 10 dkg vaj vagy Rama margarin
- ezeket egy kisebb lábasban állandóan kevergetve összeolvasztjuk.








Anyós linzer

Hozzávalók:
40 dkg liszt
1,5 tasak sütőpor
15 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 tojássárgája
kb 3 evőkanál tejföl
1 tasak vaníliás cukor vagy fél citrom reszelt héja
Összegyúrom, pihentetem a hűtőben kb fél órát, aztán kinyújtom, lyukas és teli formával kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsiben rakom, előmelegített sütőben világosra sütöm.
Ha kihűlt, egy lyukas és egy tele karikát összeragasztok lekvárral, tetejére ízlés szerint porcukrot szórok. Fém dobozban sokáig eláll.






2020/05/12

Valika amerikai fánkja

Amerikai fánk  Valikától,
régi kedves barátnőmtől  kaptam már nagyon régen ezt a receptet


Hozzávalók:
2 egész tojás
1 pohár kefir
2 evőkanál porcukor

2 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
fél csomag sütőpor
13 csapott evőkanál liszt

Elkészítése: 

A hozzávalókat összekeverjük, de a lisztet utoljára adjuk hozzá. 5 percig pihentetjük, majd forró olajban kanállal szaggatva kisütjük. Ha elég nagy edényben sütjük (van elég helye hozzá), akkor magától megfordul.









2020/04/27

Grízes mézes-krémes



Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt, 5 dkg zsír (vagy margarin), csipetnyi só, késhegynyi szódabikarbóna, 15 dkg porcukor,  1 egész tojás,
3 evőkanál méz, tej

Hozzávalók a krémhez: 6 dl tej, 5 evőkanál gríz, 20 dkg Ráma margarin, 25 dkg porcukor
+ baracklekvár
a tetejére csokimáz vagy csokireszelék

Elkészítés: A tészta hozzávalóit annyi tejjel dolgozzuk el, hogy jól nyújtható legyen. Fél órát pihentetjük.
Közben elkészítjük a krémet: a tejből és grízből a szokásos módon sűrű tejbegrízt főzünk. A porcukrot és margarint habosra kavarjuk, majd ezt a vajas krémet csomómentesre keverjük a teljesen kihűlt tejbegrízzel. A tésztát 4 lapban kisütjük a tepsi hátoldalán (kisebb méretű tepsi legyen). Ha a lapok megsültek és kihűltek, megtöltjük felváltva a krémmel és lekvárral. Másnapra puhul meg a tészta hűtőben, csak akkor szeleteljük.
Kicsit sok lett a krém, így a sütemény tetejére is kentem belőle, arra pedig étcsokoládét reszeltem. Nagyon finom lett így is.



2020/04/24

Hunyadi tekercs - sárgarépás


Hozzávalók és az elkészítése ugyanaz, mint a Hunyadi tekercsé, csak szeletelt sajt helyett reszelt sajtot illetve uborka helyett (mivel ez a változat Húsvétra készült) egészben párolt sárgarépát használtam. Így is nagyon finom.





Krumplisaláta gazdagon

Hozzávalók:
60 dkg krumpli
1 tojás
15 dkg maradék sülthús vagy 1 pár virsli
1 nagyobb fej lila vagy vöröshagyma
3 dl tejföl
4 evőkanál majonéz
1 teáskanál mustár
ízlés szerint só, bors

A krumplit meghámozzuk, kisebb kockára vágjuk, és bő, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Héjában főtt krumplit is használhatunk. A megtisztított hagymát felkockázzuk. A tojást keményre főzzük, megpucoljuk és apróra vágjuk. A sülthús maradékot felcsíkozzuk, illetve a virslit megfőzzük és felkarikázzuk. A tejfölt simára keverjük a majonézzel, a mustárral, sóval és borssal.

Ha minden hozzávaló kihűlt, akkor összekeverjük őket a hagymával és jól összeforgatjuk a tejfölös krémmel. Kóstolás után szükség szerint még után ízesíthetjük.
Lefedve pár órára tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

Nagyon laktató, így magában is remek ebéd vagy vacsora, de sültek mellé köretként is kínálhatjuk.




Magdi rántotta

Ha van kimaradt, akár már kissé fonnyadt zöldhagymánk és hónapos retkünk, akkor azt felhasználhatjuk ehhez a finom Magdi-rántottához. Yaska recept ♥ ‿ ♥



Tepsiben sült rántotthús


A "vastagabb" húsokat (karaj, tarja, filézett csirkecomb, esetleg a pulykamell) klopfolás után beáztatjuk fokhagymás tejbe minimum 1-2 órára, de még jobb, ha egész éjszakára, így biztosan jó puha lesz. A csirkemellet nem szükséges tejbe áztatni, mert hamar megpuhul.
Miután kivettük a tejből a hússzeleteket, lecsöpögtetjük, sózzuk és a szokásos módon bepanírozzuk (liszt-tojás-zsemlemorzsa).
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe kevés olajat öntünk, a bepanírozott hússzeleteket rásorakoztatjuk és a felületüket is megkenjük olajjal.
180-200 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Félidőben (10-15 perc) 1x megfordítjuk.
Ha nem áztatjuk tejbe a hússzeleteket, akkor a sütést először alufólia alatt végezzük, azt csak akkor vegyük le, amikor átfordítjuk a szeleteket. A sütési idő így nőhet.





2020/04/19

Néger kocka

Hozzávalók a tésztához:
20 dkg liszt
1 cs. sütőpor
3 dkg kakaópor
20 dkg Ráma margarin
4 tojás sárgája
20 dkg cukor
2 dl tej

Fenti hozzávalókból a szokott módon kevert tésztát készítünk. Sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsiben, előmelegített sütőben, 180 fokon tűpróbáig sütjük.

Hab elkészítése:
6 tojásfehérjét és 24 dkg porcukrot gőz felett felverünk (míg fényes húzós lesz). A kész habot a kihűlt tésztára simítjuk. Tetejére megcsíkozzuk olvasztott csokoládéval (vagy ízlés szerint az egész tetejét bevonhatjuk csokimázzal).


2020/04/14

Lekváros-túrós batyu

Hozzávalók:
30 dkg félzsíros tehéntúró
30 dkg Ráma margarin (vaj még jobb)
20 dkg finom liszt + 10 dkg rétesliszt (vagy 20 dkg félfogós és 10 dkg finom)
csipetnyi só
(esetleg 1 tasak vaníliás cukor)

Este összeállítjuk a tésztát, majd hűtőbe tesszük. Reggel kinyújtjuk, négyszögletes darabokra vágjuk,  lekvárral megtöltjük (legjobb az eper vagy szeder, de jó bármilyen, ami épp van otthon).és háromszögre hajtjuk, széleket kicsit összenyomkodjuk.
Előmelegített sütőben, 180 fokon kb 30 percig sütjük
Porcukorral meghintve kínáljuk.