Egy kiló krumplit meghámozunk, felkarikázzuk. Vékony szalonnaszeletekkel kirakunk egy tepsit (tűzálló tálat) és a fele krumplit rátesszük. Fél kilónyi darált húst két tejbe áztatott zsemlével, egy kis fej apróra vágott, kevés olajon megfonnyasztott vöröshagymával, két tojással, sóval, ízlés szerinti fűszerrel, őrölt borssal összegyúrunk. 10-12 adagra osztjuk és gombócokat formálunk belőlük. Mindegyiket ellapítjuk, és a krumplira rakosgatjuk. Minden húspogácsára 1-1 paradicsomkarikát rakunk és felszeletelt paprikával körberakosgatjuk. Karikára vágott vörös hagymával beborítjuk, megsózzuk és rárakjuk a krumpli másik felét, majd ezt is megsózzuk. Ráöntünk egy nagy pohár tejfölt, amibe 1-2 tojást is belekevertünk. Rámorzsolunk még 5dkg vajat a tetejére. A tepsit alufóliával lefedjük és előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük. Ha puha, a fóliát levéve megpirítjuk a tetejét.
2021/08/23
2021/05/06
Kókuszos túrós
Hozzávalók:
a tésztához:
35 dkg liszt
1 kocka (25 dkg) Ráma margarin
15 dkg cukor
3 tojássárga
1 tasak vaníliás cukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 csipetnyi só
a töltelékhez:
50 dkg túró
20 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
1 kispohár (2 dl) tejföl
2-3 evőkanál búzadara
10 dkg aprószemű kókuszreszelék
+ a 3 tojásfehérje pár csepp citromlével kemény habbá verve
A töltelék hozzávalóit robotgéppel jól kikeverem, végül beleforgatom a tojáshabot is.
A lisztet elmorzsolom a margarinnal és összegyúrom a többi hozzávalóval. A tésztát elfelezem és mindkét darabot kinyújtom. Közepes tepsi aljára teszem az egyik lapot, rákenem a tölteléket, majd befedem a másik lappal. Villával megszurkálom és előmelegített sütőben, közepes lángon szép rózsaszínre sütöm. A megsűlt és kihűlt süteményt rombusz vagy hosszűkás szeletekre vágom és porcukorral meghintve kínálom.
2021/03/18
Túró puffancs
Hozzávalók: 25 dkg túró, 4 evõkanál liszt, 4 tojás, 1 tasak vaníliáscukor, pici só
Elkészítése: A sóval és vaníliáscukorral áttört túrót simára keverjük a tojássárgákkal és a liszttel, majd hozzáadjuk a tojások fehérjébõl vert kemény habot. és óvatosan elkeverjük, hogy a masszát ne nagyon törjük össze. Olajba mártott evőkanállal fánkokat szaggatunk belõle és bő, forró olajban, közepes lángon pirosra sütjük.Lekvárral, porcukorral fogyasztjuk.
Túrófánk
Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró
5 dkg liszt
4 db tojás
1 tasak vaníliáscukor
5 dkg zsemlemorzsa
késhegynyi só
a panírozáshoz zsemlemorzsa, a sütéshez olaj
Elkészítése:
A tojásokat ketté válaszjuk és a fehérjéket egy pici sóval vagy pár csepp citromlével kemény habbá verjük. A túrót áttörjük, kikeverjük a 4 tojássárgájával, majd hozzáadjuk a vaníliáscukrot, sót, a lisztet és a zsemlemorzsát, majd végül a tojáshabbal óvatosan összekavarjuk. Vizes kézzel kisebb gombócokat vagy hosszúkás kroketteket formázunk, amiket zsemlemorzsába forgatunk és bõ, forró olajban, közepes lángon aranybarnára sütjük. Fahéjas, kakaós vagy vaníliás porcukorral meghintve, melegen tálaljuk (kb. 25-30 db lesz belõle). Lekvárral is finom.
2020/12/07
Apró sós kifli
Hozzávalók: 50 dkg. liszt, 1 tasak szalalkáli, 1 kocka (25 dkg) Ráma vagy Liga margarin, 1 kis pohár (2 dl) tejföl, 1 jó kávéskanálnyi só, 10 dkg reszelt sajt, 1 egész tojás
A hozzávalókat összedolgozom. kinyújtom és formával kiflikre szaggatom (vagy kerek kiszúróval kis félholdakra). Lekenem egy felvert tojással, megszórom köménymaggal, szezámmaggal vagy sajttal. Előmelegített sütőben sütöm. Sokáig eltartható (már ha marad belőle).
2020/12/03
Túró gombóc tejbegrízből
5 dl tejből és 5 kanál grizből, 5 evőkanál cukorral, egy tasak vaníliás cukorral és egy csipetnyi sóval tejbegrízt főzök. Kihűtöm, majd belekeverek fél kg áttört túrót. Gombócokat formázok belőle és pirított zsemlemorzsában megforgatom. Langyos, porcukros tejföllel kínálom. Elronthatatlan, finom és fele idő alatt kész van, mint a hagyományos túrógombóc. (Maradék tejbegríz legjobb felhasználási módja.)
Lecsó télre, üvegben
3kg paradicsomot feldarabolva előfőzök, majd beleteszek 1,5 kg feldarabolt paprikát és csak annyi rottyantok rajta, míg a paprika kicsit összeesik, de kemény marad. Alaposan kitiszított üvegbe töltöm, lezátom és egy nagy lábosba állítom az üvegeket. Addig töltöm meleg vízzel az edényt, míg csak az üvegek szája látszik ki. Ebben a forrást követően kb 10-15 percig kis lángon forralom, majd a vízben hagyom kihűlni. Sót, cukrot, tartósítószert nem teszek bele.
2020/05/12
Valika amerikai fánkja
régi kedves barátnőmtől kaptam már nagyon régen ezt a receptet
Hozzávalók:
2 egész tojás
1 pohár kefir
2 evőkanál porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
fél csomag sütőpor
13 csapott evőkanál liszt
Elkészítése:
A hozzávalókat összekeverjük, de a lisztet utoljára adjuk hozzá. 5 percig pihentetjük, majd forró olajban kanállal szaggatva kisütjük. Ha elég nagy edényben sütjük (van elég helye hozzá), akkor magától megfordul.
2020/02/10
Gyümölcsös tejszínhabos túrókrém
A feldarabolt gyümölcsöt (pl 20 dkg barack) alaposan lecsöpögtetve belekavarom.
Egy kis doboz habtejszínt (én HuLaLa-t, vagy egyéb laktózmenteset használok) kemény habbá verek egy tasak expressz zselatin fix-el. A kemény habot összevegyítem a kikavart gyümölcsös túróval.
Bármilyen torta, sütemény töltéséhez, vagy pohárkrém készítéséhez kiváló.
Gyümölcs helyett egy csomag, előzőleg beáztatott a mazsola is jó.
2020/02/07
Virslis kínaikel leves
2 pár virsli, olaj, hagyma, fokhagyma, törött paprika, só, bors, őrölt kömény, fűszerek ízlés szerint, tejföl
Egy kevés olajon üvegesre párolok egy kisebb fej nagyon apróra vágott vöröshagymát, hozzá adok 1-2 gerezd áttört fokhagymát, őrölt köményt, sót, őrölt borsot és egy teáskanál törött paprikát. Gyorsan elkeverem, felengedem vízzel. Karikára vágott sárgarépát, petrezselymet rakok bele, felforralom, beleteszem a kockára vágott krumplit, mikor újra forr, akkor adom hozzá a csíkokra vágott kínai kelt. Utána fűszerezem (vegeta, majoranna , petrezselyemzöld stb). Mikor majdnem megfőttek a zöldségek, belekarikázom a virslit és egy kis pohár tejföllel behabarom és összeforralom.
2020/02/04
Majonézes zellersaláta
2 nagyobb szárzeller
1 nagy alma
10 dkg sajt (trappista, ementáli esetleg feta, ízlés szerint)
1 kis pohár tejföl
3 evőkanál majonéz
ízlés szerint mustár, só, bors
A tejfölbe keverjük a majonézt és mustárral, sóval, borssal ízesítjük.
A zellert, az almát és a sajtot felcsíkozzuk/felkockázzuk és összekeverjük a szósszal.
Sültek mellé finom köret vagy pl vacsorára magában is kiváló.
Meggyes kevert
35 dkg finomliszt
1 tasak sütőpor
25 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
3 tojás
3 dl tej
3/4 dl (75 ml) olaj
fél citrom reszelt héja
csipetnyi só
30-40 dkg magozott meggy (barack, eper, málna, ami éppen van)
A tojásokat a cukrokkal és a citromhéjjal fehéredésig keverjük, hozzáöntjük az olajat és a tejet, ezzel is kikeverjük. Végül a sütőporral és pici sóval vegyített lisztet fakanállal csomómentesre keverjük benne. Kivajazott, liszttel megszórt tepsibe öntjük a masszát, tetejére szórjuk a meggyet és 180 fokos sütőben megsütjük (tűpróba). Langyosra hűlve szeleteljük és porcukorral megszórva kínáljuk.
2020/01/20
Hamis túrógombóc (tejbegrízből)
Még melegen belekeverünk 1 evőkanál vaníliás cukrot és fél citrom reszelt héját. Teljesen kihűtjük.
Összedolgozzuk 25 dkg áttört túróval, diónyi gombócokat formálunk belőle és megforgatjuk pirított zsemlemorzsában. Ízlés szerint porcukorral megszórva vagy tejföllel kínáljuk.
Ebből az adagból kb 15 gombóc lesz.
Diós-mákos hókifli
a tésztához:
40 dkg rétesliszt
25 dkg sütőmargarin
1 kis pohár (2 dl) tejföl
csipetnyi só
A töltelékhez:
20 dkg darált dió
20 dkg darált mák
20 dkg porcukor
1 kis tasak (10 dkg) mazsola
1 citrom reszelt héja
2 tasak vaníliás cukor
szükség szerint tej és rum
A forgatáshoz:
25 dkg vaníliás porcukor
Elkészítés
A lisztet, a sót és a margarint a tejföllel gyorsan összegyúrjuk. Ketté osztjuk és letakarva 15 percre félrerakjuk. Ezalatt elkészítjük a töltelékeket: a diót a fele porcukorral, mazsolával, citromhéjjal és egy kevéske rummal (vagy rumaromás tejjel) összekeverjük. A mákot ugyanígy készítjük el, csak rum helyett tej kerül bele. A tésztát kinyújtjuk, 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, a leeső részeket is összegyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk. A tésztakorongok alsó részére tesszük a tölteléket, feltekerjük, kifli formára alakítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 15 perc alatt megsütjük. Még melegen vaníliás porcukorba forgatjuk. Dobozban sokáig eláll.
2019/11/28
Vékony almás pite
A tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg puha margarin/vaj
1 tojás
2 evőkanál tejföl
1 csipet só
+ 1 tojás a tészta lekenéséhez
A töltelékhez:
1 kg alma
10 dkg cukor
fél citrom leve
ízlés szerint őrölt fahéj
4-5 evőkanál gríz (vagy darált dió) az alma alá
Elkészítem az almatölteléket: a megtisztított almát nagy lyukú reszelőn lereszelem. Hozzáadom a citrom levét, majd a cukorral és a fahéjjal elkeverve félig megpárolom.
A tészta hozzávalóit összegyúrom és elfelezem. Az egyik rész lehet egy picivel nagyobb a másiknál.
A nagyobb darab tésztát vékonyra kinyújtom, tepsibe rakom. Megszórom a búzadarával, hogy az alma ne áztassa el az alsó tésztalapot. Rákenem az almatölteléket, majd a szintén vékonyra nyújtott kisebb tésztalapot ráborítom a tetejére. Lekenem a felvert tojással (néha szórok rá egy kevés kristálycukrot is) és villával megszurkálom.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30-40 perc alatt szalmasárgára sütöm.
2019/07/29
Lecsó télire
Hozzávalók:
4 kg zöldpaprikához számítunk 1 kg paradicsomot, 8 kisebb fej vöröshagymát és legalább 60 dkg zsírt
+ ízlés szerinti mennyiségű sót
A zsíron üvegesre dinszteljük (pirítani nem szabad!) a félkarikára vágott vöröshagymát, majd beletesszük a negyedekbe vágott paradicsomot és a kicsumázott, felszeletelt paprikát. Ízlés szerint megsózzuk és födő alatt teljesen puhára pároljuk. Ezután tisztára mosott és teljesen száraz üvegekbe töltjük, azokat rögtön lezárjuk és másnapig száraz dunsztba rakjuk. Télen, mikor felbontunk egy üveggel, a tetején ott a sok zsír - ez konzerválja! - Ebből egy keveset leszedhetünk és más ételekhez felhasználhatjuk - jó ízt ad nekik..
A felmelegített lecsót aztán pirospaprikával fűszerezzük, és bármilyen lecsós ételt készíthetünk belőle, olyan, mint a friss. Csak zsírral jó, olajjal nem (szerintem).
Szilva vagy áfonyaszósz sültekhez
egy kis üveg (25 dkg) szilvalekvár
1 evőkanál vaj
egy kis doboz (250 ml) főzőkrém/főzőtejszín
1 mokkáskanál őrölt fahéj
Elkészítése:
Olvasszuk fel a vajat egy kisebb lábosban, adjuk hozzá a lekvárt és jól keverjük el.
Tegyük bele a főzőkrémet, adjuk hozzá a fahéjat és kevergetve főzzük fel.
Hidegen és melegen is nagyon finom sültekhez.
Áfonyaszósz hozzávalók:
egy kis üveg (25 dkg) áfonyadzsem
2-2 szem szegfűszeg és borókabogyó
1 evőkanál vaj
egy kis doboz (250 ml) főzőkrém/főzőtejszín
Elkészítése:
Olvasszuk fel a vajat egy kisebb lábosban, adjuk hozzá az áfonyadzsemet és jól keverjük össze.
Tegyük bele a főzőkrémet, adjunk hozzá a szegfűszeget és borókabogyót. Kevergetve főzzük, amíg össze nem áll. Hidegen és melegen is nagyon finom sültekhez.
Fogyasztás előtt vegyük ki belőle a fűszereket.
2018/12/05
Lekváros linzer
40 dkg liszt, 10 dkg cukor, 5 dkg darált dió (nem feltétlenül fontos), fél citrom reszelt héja, 20 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 1 tasak vaníliás cukor
A hozzávalókat összegyúrjuk és 2 órát hűtőben pihentetjük, utána kinyújtjuk, teli és lyukas virág formával kiszaggatjuk, előmelegített sütőben világos színűre sütjük.
Ha kihűlt, a teli formákat megkenjük baracklekvárral és rányomunk 1-1 lyukas virágforma tésztát. Porcukorral meghintjük.
2018/11/23
Amela szelet (diós)
50 dkg liszt
1 tasak sütőpor
5 evőkanál cukor
1 tasak vaníliás cukor
5 tojás sárgája
25 dkg margarin
egy csipet só
Először a tojások sárgáját a cukrokkal jó habosra kavarom, majd apránként hozzáadom a puha margarint. Ha már teljesen sima az egész, beledolgozom a sütőporos lisztet. Az átgyúrt tésztát ketté veszem, az egyik felét vékonyra nyújtom és kibélelek vele egy 35x35 cm-es tepsit, amit előzőleg margarinnal kikenek, liszttel megszórok. A tészta másik felét ketté veszem és külön-külön folpackba csomagolva fagyasztóba rakom.
A töltelék hozzávalói:
20 dkg durvára vagdalt dió
5 tojásfehérje
20 dkg cukor
5 evőkanál baracklekvár
pici só vagy citromlé
A tojások fehérjét egy pici sóval vagy citromlével felverem, majd apránként hozzáadva a cukrot nagyon kemény habbá verem. Hozzákeverem az 5 evőkanál baracklekvárt és a vagdalt diót.
Ennek a krémnek a felét a tepsiben lévő tésztára kenem.
A fagyasztóból kiveszem az egyik csomag tésztát és nagy lyukú reszelőn a diós habra reszelem.
Erre rákenem a hab maradékát, arra pedig ráreszelem a másik tésztát. 180°C fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranysárgára sütöm. Tálalás előtt megszórom vaníliás porcukorral és kockákra vágva kínálom.
2018/10/26
Meggyes-grízes mézes szelet
Mézes tészta:
50 dkg liszt, 2 kávéskanál szódabikarbóna, 15 dkg Ráma margarin, 15 dkg porcukor, 4 evőkanál méz, 1 db tojás, 1 dl tej
Grízes krém:
1 liter tej, 10 evőkanál búzadara, 15 dkg cukor, 2 dl habtejszín, 1 tasak habfixáló (vagy fél tasak Expressz Zselatin Fix)
Meggyes krém:
25 dkg magozott meggy (friss vagy fagyasztott is lehet), 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 evőkanál kristály cukor, 1 dl meggy szörp, fél tasak puncs ízű pudingpor (ha puncsos nincs, jó a tutti frutti, tejszín vagy vaníliás ízű is)
Elkészítés:
A mézes tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk. Négy egyforma részre osztjuk. Sütőpapíron kinyújtjuk a tésztákat, villával megszurkáljuk és 25×35 cm-es tepsi hátulján, 175 fokon, 7-8 percig sütjük egyenként a lapokat.
A grízes krémhez a tejben a cukorral megfőzzük a búzadarát. A tejszínt a fixálóval kemény habbá verjük, majd a teljesen kihűlt tejbegrízhez keverjük. Ketté osztjuk a krémet.
A meggyes krémhez a meggyet a cukorral és a fahéjjal 5 percig lassú tűzön főzzük. Botmixerrel pépesítjük, majd a szörpben elkevert pudingporral felfőzzük, besűrítjük.
A sütemény összeállítása: mézes tészta, grízes krém, mézes tészta, meggyes krém, mézes tészta, grízes krém, mézes tészta. Legalább 1 napot állni hagyjuk, hogy a tészta megpuhuljon, csak azután szeleteljük. A tetejére vaníliás vagy fahéjas porcukrot szórunk, de nagyon finom csokimázzal bevonva is ☺
(ezt a receptemet benevezem majd a 2019-es Kőrösi Möggy Fesztiválra)