Míg az alap Bólyi túrós rétesben valamennyi mazsola van a túróra rászorva, ez a süti jó sok meggyel készül.
Hozzávalók:
30 dkg rétes liszt
1 cs. sütőpor
20 + 5 dkg cukor
fél kg túró (a krémesebb fajta)
12,5 dkg margarin (fél kocka)
1 pohár tejföl (150 gr-os) vagy 2 kis pohár (125 gr-os) natur joghurt (én azzal készítem)
4 tojás
fél liter tej
2 cs. vaníliás cukor
csipetnyi só
legalább fél kg magozott meggy(lehet több is)
A lisztet a sütőporral és 20 dkg cukorral alaposan összekeverjük és felét egyenletesen beleszórjuk egy tepsibe (előzőleg kibélelhetjük sütőpapírral). A margarin felét apró forgácsokra vágva elosztjuk a lisztes keverék tetején. A túrót áttörjük a tejföllel (joghurttal), csipetnyi sóval és a vaníliás cukrokkal. Aki édesebben szereti, tehet a túróba is egy kevés cukrot. A túrót rákanalazzuk a vajas lisztes rétegre. Kirakjuk a lecsöpögtetett meggyel. Erre rászorjuk a lisztes keverék másik felét. A tojásokat a tejjel, a kimaradt 5 dkg cukorral és a maradék, felolvasztott margarinnal kikeverjük és egyenletesen ráöntjük a tepsi tartalmára. Legalább negyed órát (de jobb, ha felet) állni hagyjuk, majd előmelegített sütőben, közepesnél egy kicsit nagyobb lángon, kb. 3/4 órát sütjük. Ha szép aranysárga a teteje és a beleszúrt tű nem lesz ragacsos, készen van. Kihűlve szeleteljük, porcukorral megszórva kínáljuk.
(Langyosan még finomabb, csak nehéz szeletelni)
tepsi méret 25x35 cm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése