A XVI. Nagykőrösi Arany Napokon vesut a Nagykőrösi Toldi Élelmiszeripari Szakközépiskola cukrász és pék tanulói készítettek. A tésztába töltelékként lilahagyma, paradicsom és tejföl került.
Vesu: tésztamaradékból (kenyér- vagy kalácstészta) vese alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu középbarna színű, matt héjú, jól lazított, apró lyukacsos bélzetű, közepén a megolvadt zsírtól üreges, kissé szétnyíló, maréknyi (10- l5 dkg) nagyságú, vese alakú termék.
Egyszerű összetétele és a hagyományőrző pásztorkultúrához való kapcsolódása alapján feltételezhető, hogy már a XVIII. században általánosan fogyasztott kalácsféle volt. Lehetne akár az első kalácsféle is, amit a magyarok kezdtek sütni, és finnugor (nem szláv) eredetű, saját nyelvükön jelöltek. A vesu, vesi (kalács) terminológiák a XX. század végére visszaszorultak, tájjellegűvé váltak.
Az emlékezet szerint vesu, vesikalács név alatt nem árusítottak cipókalácsokat még a híres debreceni vásárokon, piacokon sem. A pékipar sem karolta fel gyártását. Története során meg maradt a paraszti konyha sült tésztájának. Idős asszonyok saját családjuknak a mai napig elkészítik hétvégére. A sütés napján el is fogyasztják, bár 2-3 napig is megőrzi ízét, állagát különösebb tárolási feltételek nélkül.
Felhasználás Jellegzetes, kenyérsütés napján fogyasztott, laktató sütemény. Frissen a legízletesebb. Kiegészítő étkezéshez aludttej vagy bor kíséretében is fogyasztják.
Magyar Pékszövetség
"Kenyér, vagy kalácstészta tésztamaradékából vese alakra formázott, sertészsírral töltött péksütemény. Jellegzetességét a sütés közben megolvadó és a tésztába szívódó zsír adja.
A vesu alapja a kenyértészta, míg a vesikalács kalácstésztából készül."
Változatok:
vesikalács, vesekalács
Történet:
A vesu, vesikalács a legegyszerűbb kalácstípushoz, azaz a cipókalácshoz tartozik. Lényege, hogy a nyers állapotban ökölnyi nagyságúra becipózott kelt kalács- kenyértészta közepébe kávéskanálnyi zsírt és esetenként fahéjat tesznek, erre ráhajtják a tészta egyik végét. Így veséhez hasonlítható formát nyernek. A kalács kisütve kissé szétnyíló maroknyi nagyságú sült tészta, amit egy személy egy evéssel el tud fogyasztani. Íze inkább édeskés, mint sós. Leggyakrabban csak magában fogyasztották. Illik aludttejhez, tejeskávéhoz és borhoz is. Laktató étel. A vesu, vesikalács a nehéz fizikai munkát végző parasztság és a legelőkön élő pusztai pásztor ember sült tésztája volt.
A kutatások alapján az biztosnak látszik, hogy a 19. század második felében már paraszti háztartásokban gyakran sütötték. A családnak vasárnapokra, a segítőknek a kalákában végzett munkák idejére készítették. A pásztoroknak a nagy ünnepek alkalmával, a jószágszemléhez kapcsolódva, a kántáló gyerekeknek karácsonyra ajándékozták. Az év nagy részét legelőkön tartózkodó hortobágyi pásztoroknak még ma is a legkedvesebb ajándék, amit az állatok gazdájától kap.
Az emlékezet szerint vesu, vesikalács név alatt nem árusítottak cipókalácsokat még a híres debreceni vásárokon, piacokon sem. A pékipar sem karolta fel gyártását. Története során megmaradt a paraszti konyha sült tésztájának.
Felhasználás:
Jellegzetes, kenyérsütés napján fogyasztott, laktató sütemény. Frissen a legízletesebb.
Szakmai fogások:
A vesu általában a kenyérkészítéskor megmaradt tésztából, a vesikalács néha - jelesebb ünnepek körül - maradék kalácstésztából készül. A maradékból öklömnyi darabokat csípnek ki. A gömbölyített, pihentetett tésztát ellapítják, egy kanál zsírt tesznek a közepére, olykor fahéjjal is meghintik, és félbe hajtva kelesztetik, majd kemencében megsütik. A sütés során a zsírt a tészta magába szívja, és az összehajtás mentén kicsit szét is nyílik, ettől bélzet zamatosabbá válik, a szélek ropogósra sülnek.
Magyar Pékek Fejedelmi Rendje
