Hozzávalók:
40 dkg féldara liszt
4 tojás sárgája
6 dkg vaj
2 kanál tejföl
1 dl rum
1 csomag sütőpor
csipet só
1 nagy kanál porcukor
annyi tejjel összegyúrni, hogy picit keményebb rétestészta állagú legyen .
Vékonyra kisodrom /kb 2-3 mm vastagságúra/, és háromféle nagyságú pogácsaszaggatóval, azonos mennyiségű korongot szaggatok ki. A legalsó korong átmérője kb. 7 -7,5 cm átmérőjű legyen, de ezt tetszés szerint lehet variálni. A korongok széleit kb 1 cm mélyen bevagdosom /kb. 6 vágás körbe/, azután a legnagyobb, és a középső nagyságú korong legközepét ujjammal vékonyan bekenem tojássárgájával /abból az edényből, amelyben a tojássárgáják voltak leütve és az alján még maradt egy kicsi/. A három darab korongot nagyság szerint egymásra rakom és ujjammal jó benyomom.
Forró olajban mindkét oldalát halvány rózsaszínűre sütöm, mert amikor kiveszem, még akkor is sötétedik. Sütés közben óvatosan fordítom meg nehogy szét essen.
Amikor kiszedem az olajból rögtön porcukrot szitálok rá, és barack lekvárt teszek a közepébe.
Jó étvágyat!
ZSUZSIKÁM, MÉG EGYSZER NAGYON KÖSZÖNÖM ! :)
Zsuzsika gyönyörű fánkjainak fotója a Picasa-n
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése